Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [12.] 192.1947. július 24.

piaci árnál van. Itt valóban minden lehetőt meg kell tenni, hogy a bizonytalan­ság elkerülhető legyen. Ami a szállító cégeket illeti, import és export lebonyolí­tásokra gondol. A lefelezést megkísérli. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Inkább kiegyenlítésre gondol, mint lefe­lezésre. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: 13 millió az e havi eredmény. A szerző­dést kitűnőnek tartja és azt gondolja, hogy levélváltás alapján meg lehet javíta­ni a super avance-t. A két fél megállapodása alapján jöjjön létre. Ez döntő kérdés számunkra, közölnünk kell velük. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: A levélváltás a szerződés kiegészítését képezné. [Vas] Gazdasági Főtanács főtitkára: Ugyanebben a levélben kell érinteni — egy klauzulával — az ármegállapítást. Ott van pl. a fatranszport kérdése. Mi pl. 41 millió dollárért vásárolunk fát s most ugyanazt a fát, amit a cseheknek 38 millióért szállítottak. Ennek a három pontnak kitárgyalására kell lehetősé­get találni. Véleménye szerint a jugoszlávok feltétlenül engedni fognak. Lénye­gében nem akarja a szállítási listát megváltoztatni. A két fél beleegyezésével természetes, hogy lehet az egyezményen változtatásokat eszközölni, és ezt kell biztosítani. [Bán] Iparügyi miniszter: A délelőtt folyamán megpróbál telefonon érint­kezésbe lépni a felvetett kérdések tekintetében, hogy még ma este az aláírást végre tudja hajtani. Hat hete késik az aláírás az árnehézségek miatt. Megpró­bálja az érintett problémákat eUminálni. Rákosi Mátyás államminiszter: Az egész szerződés végrehajtása és sima lebonyolítása a két ország politikai helyzetétől is függ. E szerződésnek keret jellege van. Ennek dacára nem árt, ha a jugoszlávok látják, hogy milyen aggá­lyaink vannak s mik merültek fel a minisztertanácson a szerződés aláírásával kapcsolatban. Legalább tisztában vannak, mik a fájó pontok. Ezért helyes, ha az aláírás kitűzésének időpontja mellett megkíséreljük megbeszélés alapján leszögezni az aggályokat. Ha nehézségek támadnak évek múlva, jobb ha hivat­kozunk ezekre a tényekre. Felveti, nem volna-e célravezetőbb, ha az iparügyi miniszter és a Gazdasági Főtanács főtitkára lemennének Jugoszláviába s köny­nyebben el tudnák személyesen intézni a felmerült aggályokat. A gyors lebo­nyolítás érdekében is szükséges lenne ez az utazás. Esetleg 1-2 szakértőt is vigyünk magunkkal. Minisztertanács a hosszúlejáratú magyar szállítások és jugoszláv ellen­szállítások tárgyában tett előterjesztéshez hozzájárult és felhatalmazta az iparügyi minisztert az aláírásra. Felhívta az iparügyi minisztert, hogy a közlekedésügyi miniszter által felvetett javaslatokat közölje távbeszé­lőn a jugoszláv kormánnyal, valamint az itteni bizottsággal s utána levél­váltás formájában párhuzamosan szögezze le a kormány aggodalmait. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom