Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [9.] 189.1947. július 10.
intrikában, amely számunkra semmiféle anyagi előnnyel nem járna. Az Egyesült Államok semmi néven nevezendő kötelezettséget nem hajlandó magára venni. Tehát ez volt az az ok, amiért nem lehet hivatalos jelentést adni a párizsi értekezletről. 17 Mi azért vagyunk politikusok, hogy számba vegyük az eshetőségeket. A nehéz helyzetben a koalíció megállta helyét. A csehszlovák álláspontról még nincs hivatalos jelentés s még nem tudjuk, hogy mik azok a motívumok, amelyek őket befolyásolták. Ausztria pedig nem példa. Ha tudni akarjuk, hogy mit kell csinálni, vagy mit nem kell csinálni, akkor merőben az ellentétét kell Ausztriának tenni. A miniszterelnök a köztársasági elnök álláspontját közölte, aki mmdnyájunk előtt foglalta el ezt az álláspontot. Rábeszélésről szó sem volt. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Még egyszer hangsúlyozza, hogy mikor a közvéleményre hivatkozott, nem a pesti társaságnak a közvéleményét adta vissza, hanem a faluét. Valamelyik nap a Kisgazdapárt is foglalkozott a kérdéssel s azon az állásponton volt, hogy helyesebb volna kimenni. [Dinnyés] Miniszterelnök: Pártügyeket nem szeret pertraktálni, de a Kisgazdapártnak ez a határozata teljesen alkotmányellenes volt. Az egészet olyan valaki iniciálta, aki már 5 éve képviselő, de még hangját nem hallotta. Eltekintve mindentől, e téren kapott információi szerint az amerikai szenátus a gazdasági fedezetről semmit nem mondott, csupán megbeszélésről van szó. Felesleges hangsúlyoznia, hogyan vélekednek rólunk odakint. Juttatásról sző sincs, határozottan közölték, hogy a finanszírozási kérdések szóba sem jöhetnek, mert az amerikai szenátus egyáltalán nem döntött még. Vállalja az egészért a felelősséget. A közvélemény is rá fog jönni, hogy senki nem kap semmit s mint a többi dolog ez is le fog kerülni a napirendről. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: A politikai pártok külön-külön és együttvéve megegyeztek abban, hogy Magyarország elfogad külföldi hiteleket, de azt semmiféle politikai feltételekhez kötni nem hajlandók. Ennek a meghívásnak, amelyik most itt fekszik a minisztertanács előtt, van egy politikai és egy gazdasági oldala. A politikai oldal elintézettnek vehető a Szovjetunió emlékiratával. Láthatjuk, hogy politikailag a helyzetünk milyen s milyen álláspontot kell elfoglalni. A földmívelésügyi miniszter javaslatának azt a részét, amelyben egy esetleges megfigyelőnek kiküldését említette - szükségesnek tartja s megfontolásra ajánlja. Mégpedig abból az okból — bár ő nem tudja az ország közvéleményét, mert egyrészt külföldön tartózkodott, másrészt betegen feküdt, 18 — de azt hiszi, hogy a közvéleményt ez a kérdés tényleg annyira érdekli, hogy jobban meg lenne nyugo dva, ha a segítség általunk előre megjósolt kilátástalanságát, 17 Az angol, a francia és a szovjet külügyminiszter 1947. június 27. és július 2. között lezajlott párizsi értekezletéről csakugyan nem adtak ki hivatalos jelentést. Ennek oka az lehetett, hogy nem akarták tovább élezni a nyugati hatalmak és Szovjetunió közötti viszonyt. 18 Nyárádi pénzügyminiszter az előző hetekben Moszkvában tartózkodott a szovjet-magyar pénzügyi és fizetési egyezmény előkészítése céljából. Másrészt az orrát kellett megoperálni ebben az időszakban.