Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [9.] 189.1947. július 10.
nekik feleslegeiknek értékesítését ott, ahol ezt ők jónak látják és ilyen módon ezeknek az országoknak gazdasági életét az Egyesült Államok érdekeitől tartsák függőségben. Érthető, hogy a Szovjetunió küldöttsége nem egyezhetett bele ebbe. A Szovjetunió küldöttsége azt tartja, hogy mindenekelőtt a hitel realitásának kérdését kellene tisztázni, annak feltételeit és méreteit, azután pedig kérdést intézni az európai országokhoz hitelszükségleteikre vonatkozólag és végül a beérkező nyilatkozatokból állítani össze a programot oly formában, hogy a hiteligényeket lehetőleg az amerikai kölcsönök terhére lehessen kielégíteni. Ilyen megoldásnál az európai országok megmaradhatnának saját gazdasági segélyforrásaikkal és feleslegeikkel. Az angol-francia és a szovjet álláspontok ilyen komoly eltérése mellett [a] megállapodás lehetetlennek bizonyult. A szovjet kormány szükségesnek tartja ezt Önnel közölni, többek között azért is, mert az angolok és franciák — közléseik szerint —július 12-ére tanácskozásra hívják össze az összes európai államokat, amelyen nyilván ugyanazok a kérdések fognak megvitatásra kerülni, melyeket a három miniszter párizsi konferenciáján is megtárgyalt." Bejelentette ezzel kapcsolatban, hogy a magyar kormány állásfoglalását csak akkor tárgyalja, ha a minisztertanács már állást foglalt. 8 Bulgária, Jugoszlávia, Románia, Lengyelország már visszautasította a meghívást. Tegnap délután pártközi értekezletet tartottak, ahol a négy párt úgy döntött, hogy a magyar kormány ne vegyen részt a párizsi konferencián. 9 Kéri a minisztertanács hozzájárulását, hogy a magyar köztársaság kormánya nevében elutasító választ adhasson arra való hivatkozással, hogy miután a nagyhatalmak nem tudnak megegyezni és a szomszédos államok sem vesznek részt, Magyarország sem kíván részt venni a párizsi konferencián. Rákosi Mátyás államminiszter: Hangsúlyozni kell, hogy a szomszédos államokhoz hasonlóan, tehát az ő elvüket követve. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: Ausztria és Csehszlovákia részt vesz, 10 tehát az indokolás hiányos, miután ezek is szomszédos államok. 8 Feltehetőleg rosszul fogalmazták a mondatot s valójában arról volt szó, hogy a kormány válaszát csak a minisztertanács állásfoglalása után fogalmazzák meg. 9 1947. július 10-én délelőtt, Dinnyés Lajos miniszterelnök elnökletével rövid, 40-45 percig tartó pártközi értekezlet foglalkozott a kérdéssel. Ezen Mihályfi Ernő megbízott külügyminiszter ismertette a párizsi meghívás ügyét. A Kisgazdapárt részéről — az említetteken kívül — Oltványi Imre, Bognár József és Pongrácz Aladár, a Kommunista Párt részéről Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Rajk László, a Szociáldemokrata Párt részéről Kéthly Anna, Marosán György és Buchinger Manó, míg a Parasztpárt részéről Veres Péter, Erdei Ferenc és Farkas Ferenc voltjelen. (Magyar Nemzet 1947. július 11.) A pártközi értekezlet jegyzőkönyvét nem ismerjük. 10 Ausztria részt vett a párizsi értekezleten. A csehszlovák kormány már július 4-én elhatározta, hogy elküldi képviselőjét Párizsba s hetedikén kijelölték azt a diplomatát, akit Mküldenek. Ekkor Moszkvába hívták a prágai kormány több tagját. A Gottwald miniszterelnök által vezetett küldöttséget Sztálin július 9-én személyesen fogadta s a csehszlovák-szovjet viszony megromlása-