Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [7.] 187.1947. július 3.

Az UNRRA-áruk eladásából (ide nem értve a MAV tranzit követelésére tekintettel engedélyezett külön programok bevételeit) ezideig 14 millió forint bevétel folyt be, ezzel szemben a kiadások eddigi összege 4,9 millió forint. A még lebonyolításra váró szétosztással kapcsolatban várható bevételek 2,5 mil­lió forintot tesznek ki, mellyel szemben összesen még 2 millió forint kiadással kell számolni. A végelszámolásnál várható összes bevétel tehát: 16,5 millió forint, mellyel szemben a kiadások Összesen csupán 6,9 millió forintot tesznek ki, az igénybevehető maradvány tehát: 9,6 millió forint. Ebből a maradványból egyelőre csak 5 millió forint folyósítását kérem. Hangsúlyozni kívánom, hogy e bevételek és kiadások kizárólag az UNRRA eredeti [?] millió dolláros programjának lebonyolításából erednek és a MAV-ot illető tranzit fuvarköltségek ellenében lebonyolítandó külön 1 millió dolláros és külön 235 000 dolláros segélyprogramok bevételeit és kiadásait nem érintik, mivel ez utóbbiak elkülönítve kezeltetnek. A tárcaközi bizottság álláspontja szerint az igényelt összeg rendelkezésem­re bocsátásának nem lehet akadálya az a körülmény, hogy az UNRRA bevételi számla végleges lezárása még nem történt meg és az a tény sem, hogy a Pén­zügyminisztériumnak az UNRRA bevételi számlával szemben még az inflációs időkből származó adópengő követelése áll fenn. Kétségtelen tény ugyanis, hogy az UNRRA bevételi számlán ezideig 14 rnillió forint befolyt s e bevételből az igényelt 5 millió forint azonnal folyósítható, másrészt a Pénzügyminisztérium az említett adópengő követelést — mely a tárcaközi bizottság álláspontja sze­rint és a Közellátásügyi Minisztérium számításai alapján forint-ellenértékben az 1 milliót nem haladhatja meg — az 5 millió forinton felül mutatkozó bevételi többletekből is levonásba hozhatja. Az 5 millió forint nem tekinthető rendkívüli hitelnek, mert - a tárcaközi bizottság és az UNRRA között létrejött megállapodás kizárja azt, hogy az UNRRA-bevételek az állami költségvetéssel bármilyen vonatkozásba kerülje­nek, annak ellenére, hogy e bevételek egy meghatározott állami csekkszámlára folynak be. Az igényelt összeg rendelkezésemre bocsátásának elhúzódása súlyosan ve­szélyeztetné a kormány által vállalt nemzetközi kötelezettség teljesítését és a loilfold részéről hátrányos magatartást váltana ki országunk iránt. Megjegy­zem, hogy az igényelt összegből fedezendő építkezési munkálatok — az aka­dálytalan kiutalás reményében — már részben megkezdődtek s ha az összeg vagy annak legalább egy része f. évi június hó elején rendelkezésemre nem áll, ez éppen az építkezési idény közepén a munkálatok kényszerű leállítását ered­ményezné, ami nemcsak szociálpolitikai és egészségügyi érdekekből volna káros, hanem a már foglalkoztatott építőmunkások közhangulatát is hátrányo­san befolyásolná.

Next

/
Oldalképek
Tartalom