Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [3.1 183.1947. június 12.
Szükség esetén a bukaresti Magyar Politikai Misszió igazolja, hogy az illető magyar hatóság illetékes volt a „data certa" tanúsítására. B) Az ingó javak tekintetében a tulajdonjog semmiféle különleges igazolására nincs szükség és a feloldást a zár alá vétel alkalmával felvett leltár alapján kell teljesíteni. Abban az esetben, ha harmadik személy a jelen jegyzőkönyv létrejöttének időpontjáig a CASBI-leltárba felvett ingó javakra nézve igényt jelentett be, a zár alól feloldott javakat jegyzőkönyvileg a leltárban szereplő kérelmezőre kell bízni, aki azokat — a román törvényekben megállapított jogkövetkezmények terhe alatt — a bíróság döntéséig megőrizni tartozik. Ez a kötelezettség megszűnik, ha az igénylő három hónapon belül nem nyújt be a bíróságnál keresetet. C) A kereskedelmi társaságok tekintetében: a) a bemutatóra szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaságokra és a szövetkezetekre vonatkozólag a magyar érdekeltség tulajdonában lévő részvények számát és névértékét, illetőleg az üzletrészekben való részesedést igazoló tanúsítványt; b) más kereskedelmi társaságokra vonatkozólag a magyar részesedés arányát igazoló tanúsítványt. II. A jogi személyek tulajdonát képező javaknak a zár alól való feloldása céljából a következő tanúsítványokat kell előterjeszteni. a) Amennyiben a tulajdonos kereskedelmi társaság, olyan tanúsítványt, amely bizonyítja, hogy az illető társaság a Magyarországon hatályban lévő törvényes rendelkezéseknek megfelelően be van jegyezve, és ezeknek megfelelően működik, hogy székhelye magyar területen van, valamint hogy a társaságban sem nyílt, sem burkolt alakban semmiféle német vagy olasz részesedés nincs. b) Amennyiben a tulajdonos nem kereskedelmi jellegű jogi személy, olyan tanúsítványt, amely bizonyítja, hogy a Magyarországon hatályban lévő törvényes rendelkezéseknek megfelelően alakult meg, ezeknek megfelelően működik, székhelye magyar területen van és hogy a társaságban sem nyílt, sem burkolt formában semmiféle német vagy olasz részesedés nincs. 2) A tulajdonjogot az I/A-C) bekezdésben felsorolt tanúsítványokkal kell bizonyítani. III. A CASBI-hatóságokhoz benyújtandó összes bizonyítványokat, mind a természetes, mind a jogi személyek számára a bukaresti Magyar Politikai Misszió állíthatja ki. A magyar kormány teljes felelősséget vállal azokért a magánjogi jogkövetkezményekért, amelyek abból a tényből származhatnak, hogy az állampolgársági bizonyítványok alapján tett intézkedések a Romániával kötött békeszerződés 26. cikkében foglalt rendelkezésekkel, vagy az Olaszországgal kötött békeszerződés vonatkozó rendelkezéseivel nem összeegyeztethetők.