Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [2.] 182.1947. június 9.

Minisztertanács az előterjesztéshez azzal a kiegészítéssel, hogy a Szovje­tunióból hazaszállított hadifoglyok szállítási költségeinek fedezésére 1 millió dollár folyósítását engedélyezte, hozzájárult. [Dinnyés] Miniszterelnök: Felkéri dr. Bojta Béla államtitkárt, hogy ismer­tesse azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a Nemzetgyűlés előtt feküsznek, de letárgyalást még nem nyertek. Dr. Bojta Béla államtitkár: Az Igazságügyminisztérium részéről: 1. a nép­bíráskodás egyes rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat. [Ries] Igazságügyminiszter: Ez a javaslat még régebben nyert benyújtást, bizonyos módosítások szükségesek és e végből egészen új törvényjavaslatot terjeszt majd be, ezért nem kívánja a meglévőt fenntartani. 8 az egyes tárcák és üzemek ezen túlmenő június havi hiteligényeit, amelyek teljesítését az állam­háztartás helyzetének jövőbeli alakulásától és a később jelentkező hiteligények rangsorolásától függően véleményezte. Ez utóbbi hiteligények összege 206 584 800 Ft volt, amelyből a Gazdasági Főtanács függőben tartani javasolt 40 248 250 Ft hiteligényt és nem véleményezett 16 460 821 Ft hiteligényt. A Gazdasági Főtanács a véleményezett, valamint a minisztertanács által már engedé­lyezett rendkívüli hitelekre vonatkozóan kimondta, hogy a hitelek — az áttelepítésre előirányzott 12 000 000 Ft, a hadifoglyok hazahozatalára előirányzott 15 000 000 Ft és a munkanélküliség csökkentésére előirányzott 4 000 000 Ft kivételével — a Főtanácsnak a június havi pénzgazdálko­dás tárgyában hozott határozatára tekintettel — általában és tárcánként átlag 20%-kal csökken­tett mértékben bocsáthatók csak rendelkezésre. Az egyes tárcáknak az 1946/1947. költségvetési évre előirányzott s az időközi csökkentések folytán meg nem nyitott hitelek pótlólagos rendelke­zésre bocsátását, az államháztartás helyzetére tekintettel a Gazdasági Főtanács nem tartotta megengedhetőnek. Külön foglalkozott a határozati javaslat a szegedi Tisza-híd építési munkálata­inak (1,2 millió Ft), Károlyi Mihály, volt köztársasági elnök kártalanításának (1,5 millió Ft), az államvasutaknál az amerikai mozdonyok jutalékának (2,350 millió Ft) és a Magyar Állami Erdő­gazdasági Üzemek erdősítési munkálatainak (összeg megjelölése nélkül) a hiteligényével, mint amelyeket feltétlenül ki kell elégíteni. Felkérte végül az egyes tárcákat, hogy tárgyalják meg a hároméves terv előkészítésével kapcsolatban támasztható rendkívüli hiteligényeket. Meg kell említeni, hogy az egyes tárcák, üzemek 206 584 800 Ft véleményezett hiteligényéből 124 440 000 forintot tett ki a fegyverszüneti egyezményből, illetve a jóvátételből származó teher. A szovjet ipari jóvátétellel (60 millió), a szovjet mezőgazdasági jóvátétellel (21 millió), a csehszlovák mező­gazdaságijóvátétellel (3 millió), a Vörös Hadsereg élelmezésével (8,250 millió), a Vörös Hadsereg ipari ellátásával (3,5 millió), a Vörös Hadsereg készpénzellátásával (8 millió), a Vörös Hadsereg szállításával (8 millió), a SZEB készpénzellátásával (3,3 millió), a Szovjetuniótól kapott élelmi­szerkölcsön visszafizetésével stb.-vel volt kapcsolatos. További 12 millió Ft-tal szerepelt a szövet­séges államok hadifoglyainak, deportáltjainak, menekültjeinek hazaszállítási költsége. Az utóbbi összeget — minthogy elsősorban szovjet állampolgárok hazaszállításáról volt szó — a magyar kormány a Szovjet Nemzeti Bank részére helyezte letétbe. (MOL XLX-A-10,17. d. 1947. június 4-i jegyzőkönyv 31. napirendi pont.) 8 Első formájában 1946. február 7-én nyújtotta be javaslatát az igazságügyminiszter a Nemzetgyűléshez (NI 1945-1949.14. sz.), majd 1946. július 24-én újabb változatban ismét előter­jesztette, (NI 1945-1949. 44. sz.), végül 1947. decemberében, már az Országgyűlés tárgyalta és fogadta el az 1947. évi XXXIV. tc. formájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom