A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

szó, vagy talán, ha ez úgy van, hogy eszmeileg kell valamit, a tsz közös értékesítéséért a legkevesebbet, a tsz háztájiból hozott szerződéséért, vagy áruért valamivel többet, és legtöbbet adnék azért, amit az egyénitől vásárol meg. Ez az objektív munka! Ha a tsz-szel szerződik, hát vegyünk, hát 100 mázsát szerezzen ő valamiből tsz-től, és szerezze meg azt 30 vagy 50 egyénileg termelő paraszttól, [sic!] Micsoda különbség van a munkában, meg a teljesítményben! És nem is helyes, ha nem ilyen az ösztönzés. Én biztos vagyok benne, hogy ilyen rendszer mellett sokkal többet elhoznának ezek az emberek az egyéni parasztoktól, több árut, mert itt valahogy arányosítani kell a tényleges munkához. De én most elsősorban politikai szempontból vetem fel, hogy ne rakjuk mi, egy fazékba a tsz háztájit és az egyéni parasztgazdaságot, mert ez semmiképpen nem célszerű politikai szempontból sem. Egy másik kérdés. Itt sokan beszéltek róla, és épp a múlt heti minisztertanácsi ülésen szó volt erről a bizonyos áruértékesítési tervről. Szeretném megmondani, hogy én amellett vagyok, hogy valamilyen formában ezt valósítsuk meg. A KB bízza meg a PB-t, hogy gondoskodjon, mégpedig rövid határidő alatt, két-három hét alatt, hogy a kormánynak egy alapdöntése ebben a dologban szülessen. Igenis, minden községnek, minden járásnak kell áruértékesítési tervének lenni, legalább egy esztendőre. Hogy milyen formában születik ez, azt meg kell vizsgálni, azt bízzák rá a PB-re, meg a kormányra, mert el lehet képzelni úgy, hogy nem a központi nagy számokat osztogatjuk mi, és azt visszük le, és azt mondjuk, hogy ez a ti tervetek, hanem megfordítva. Felszólítjuk azt a tanácsot, azt a községi tanácsot, légy szíves csinálj te a községre egy éves áruértékesítési tervet, és ezt kötelező bemutatni. Mi a befolyásolást fordítva is meg tudjuk csinálni, hogy ők készítik a tervüket, és azt bemutatják a tanácsnak, vagy valakinek, vagy egy felsőbb tanácsnak, és az majd úgy szól hozzá, hogy ez kevés, ezt ne feszítsd túl. Tehát a módozatot mi most ne határozzuk meg, de ezt az elvet nekünk támogatnunk kell, hogy egy egységes és nem háromféle, mint itt a példák mutatják. Aruértékesítési terve minden községnek legyen. Kötelezni kell a PB-t, hogy két-három héten belül már kormányvonalon egy alapdöntés szülessen. Ezt úgysem olyan könnyű végigvinni a valóságban, de kezdjük el ezt a munkát. Még két dolgot, ez már nem konkrét kérdés. Itt, a mai nap a bajoknak a halmaza gyűlt össze, úgy látszik — és voltak olyan felszólalások is —, hogy mondtam a szomszédomnak, hogy azt akarják, hogy mondjunk le, de mi ne mondjunk le azért se (derültség). Hát azért ne rémisszenek annyira halálra, elvtársak, mert azért ezek mégiscsak olyanféle bajok, hogy három évvel ezelőtt mi még ezeket szívesen elvállaltuk volna. És van ebben valami jó, elvtársak! Nézzenek ide, nem abban, hogy vannak bajok, mert az nem jó. De a jó az, hogy most, ha van baj, akkor nem hunyjuk be a szemünket, nem hallgatunk, mint a beteg állat a bajról, hanem idehordják. Némelyek még azt is idehordják bajként, ami nem is baj. De amíg a KB ezt a szisztémát érvényesíteni tudja, addig nekünk semmiféle bajtól nem kell félnünk. Nehogy estére azzal menjünk haza, hogy itt a világ vége. Nincs itt semmiféle világ vége. Kijelentem, hogyha mi azt megcsináljuk, amit mi itt tervezünk, akkor már ezek a bajok egy év múlva már nem így fognak kinézni. De hogyha hallgatnánk róla, és úgy csinálnánk, mintha minden rendben volna, és közben ezek a jelenségek volnának, abból vész származna a pártra nézve is, meg az országra is. Ezzel kapcsolatban: itt elhangzott, hogy nyugtalanít, a másik mondta, hogy nem nyugtalanít, hogy ezt is hogyan értsük mi helyesen. Én azt mondom, hogy 822