A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

mint hogy a mozgalmi lépést szakítsam ketté, és tegyem kettővé. Na most mi itt a vita. És talán ez azon a határon lesz, amit el is bír az 196l-es népgazdasági mérleg. Ismerik, hát lehet itt még búvárkodni, de mondjuk csak így durván, ahogy az ember önmaga számára természetes legyen. A megszilárdítás most két részletben fog történni, ezt meg lehet csinálni. És meg kell mondani, a szervezőknek feltétlen meg kell mondani. Hát jól néznénk ki, ha ők azzal lépnének fel — nem szabad a parasztot becsapni —, hogy megint ígérik: lépj be, ezt kapsz, amazt kapsz, és három hét múlva azt mondjuk, nem, csak a felét kapod. Mi nem szélhámoskodhatunk. És azzal sem lehet agitálni, hogy csak fele annyit kapsz. Mert ilyen agitátort meg ki látott. Mert ugye, ha azt mondom, hogy mit kap, akkor az igazat kell mondani, amivel nem csapjuk ebbe, és én azt hiszem, lehet így agitálni. De ha valami nagyon politikussal találkozunk, [sic!] akkor visszatérünk arra a tézisre, amit én a győri gyűlésen emlegettem.

34 Mi sohasem mondtuk azt, hogy az utoljára kullogót is úgy kell támogatni, mint az élen haladót. Hát a termelőszövetkezeteknek nyújtott támogatás csírája az, hogy az úttörőket kell az államnak nagy erővel támogatni. Hát hol vannak itt már az úttörők? Hát ez az úton hátul slattyogó része a hadseregnek. Milyen törvény, milyen morál, vagy milyen politika kötelez minket, hogy ezt a leghátul slattyogót ugyanúgy vagyunk kötelesek támogatni, mint akik az úttörők nehéz, áldozatos, keserves útját választották, járták, nem tudom én hány éven keresztül. Nem vagyunk kötelesek. És, ha vitatkozni kell, akármilyen falusi gyűlésen, kész vagyok ezt kifejteni. És, ha értelmes, normális ember, meg is fogja érteni. A harmadik: azután hogyan tovább? Én megmondom, most már elhatározhatjuk, ha kb. így alakul, és majd a tél végén összeülünk, és megnézzük, hogy mi jött ki belőle, akkor mi már határozhatunk úgy, hogy a Központi Bizottság ezt többé nem tárgyalja, a szövetkezet, a mozgalom fejlődését. Hogy abból az l-esből mikor lesz III-as, ezt nekünk nem kell itt vitatni, mint nagy országos kérdést. Ezt többé nem kell, ezt majd a megyék vitatják, csinálják, vagy valami tervük lesz, arra vannak nekünk osztályaink, majd megnézik, mert azt sem szabad hűbelebalázs módjára. De azt hiszem, ez már nem lesz többé országos, nagy politikai kérdés. Ha mi elérjük a következetes, a 85 fölött 1-2-3%-kal és még hozzájön 7, 8, 9% nem következetesen szocialista, akkor azt hiszem, hogy a nép számára, a párt számára központi nagy politikai kérdés lenni ez megszűnt. És akkor én azt sem bánom, ha 67-ben fog végül valamelyik becsatlakozni, hát kit fog az érdekelni, akár népgazdasági, akár egyéb szempontból? És most visszatérek még egyszer, szerintem ezt kell csinálni. Ezt kell csinálni. Nem akarom megismételni, mi a jelenlegi helyzet. És vannak ilyen helyzetek, elvtársak, mikor egy dolog olyan állapotába jut, amikor már menni kell tovább. Ugye előfordul, hogy egy orvos kinyitja egy beteg hasát, valami betegségre gondol, és még egy betegséget talál, akkor mi az isten, hát 10 perccel tovább tart a műtét, de azt is el kell intézni. De nem ez a lényeg. Hát valamennyire lejutott ez a mozgalom, ez meg nem állhat. Ez egy helyben nem állhat, vagy megy előre, vagy megy hátra. És most számítsák ki maguk a politikai hátrányát és a népgazdasági hátrányát annak, hogyha nem megyünk előre, ennek a 75%-nak egy bizonyos része elkezd tovább fellazulni, tessék, számítsák ki. Én azt hiszem, ebből nagyobb népgazdasági kár származik, mintha esetleg az idén szervezünk valahány olyan tsz-t, amelynek csak két év alatt tudjuk biztosítani azt a megszilárdítási eszközt, amelyet a többi megkapott egy év alatt. 781