A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

mindent ellenőriztek, és kiderült, hogy nincs, nemhogy szöveg, bekezdés, de egy mondat sincs a békés egymás mellett élésről. És a beszéd elhangzása után képes egy felelős ember, központi bizottsági tag, kínai szövegből felolvasni egy abban nem létező szöveget. Vagy ha létezett, akkor nem mondta el, vagy kihúzta. Az teljesen mindegy az adott esetben. A kérdés az volt, hogy mondotta-e. Azt mondta, hogy mondotta. És nem mondotta. Bizony ez nem volt fenékig tejföl, ez a vita ottan. Na mást nem emlegetek, mert akkor nagyon méregbe jönnék megint. Sok ilyesmi derült ott ki. Még egyet azért megemlítenék. A Vörös Zászlónak ez a szóban forgó cikke. Ez, amiről itt mi vitatkozunk folyton, különösen ez az áprilisi. Ezt elterjesztették az egész világon. Ezt a szó szoros értelmében mindenhol. Ahol diplomáciai missziójuk volt, annak az útján, ahol kínai és nem tudom én milyen társaság volt, annak az útján és egyéb úton. Mégpedig úgy, hogy ott többször volt véleménycsere pl. szovjet emberek és kínaiak között, és a szovjet emberek mondták, nem értenek egyet ezzel. Hát nem legfelsőbb szinten, de azért felelős szovjet emberek. Erre szépen oroszul kinyomtatták 20 ezer példányban Moszkvában és annak megfelelően nálunk 10 000 példányban. A mi saját folyóiratunk, a Pártélet alig több. Ez egy nagy példányszám. Az egész világon elterjesztették. És ugyanígy a többi dokumentumot is. Amikor ez az egész vita ott szóba került, akkor azt válaszolták, hogy ez egy régi kommunista jog, hogy minden kommunistának joga van arra törekedni, hogy álláspontjáról, amelynek igazáról meg van győződve, meggyőzze a többieket, a többséget. És ők semmi mást nem csinálnak, csak ezt. És ez miért olyan súlyos? Ezt mi értjük olyan súlyosnak. Ott persze aztán röpködött mindenféle közbe, mert ami itt a Népszabadságnál nálunk volt... [sic!] valaki közbeszólt, hogy ezek titóista módszerek. Erre a kínai fél felugrott, tiltakozott, hogy itt elhangzott, hogy ők titóisták, meg hogy ők jugoszlávok. Erre őket fél óráig kellett nyugtatni, hogy senki sem mondta, hogy ők jugoszlávok, ők kínaiak. Azt se mondta senki, hogy ők titóisták, de a módszer, amit alkalmaznak, az titóista. Na azután megnyugodtunk egy fél óra múlva, mikor sikerült konstatálni, hogy arról volt csak szó: a módszer titóista. Ezt felírták a kínai elvtársak maguknak. Ott volt bizony sok minden, ami nem nagyon épületes. Ez a második értekezlet folyt szombaton, nem ért véget, vasárnap is. Szombaton egész békés nap volt, mert az előző nap leginkább csatázó felek szombaton nem beszéltek. Beszélt harmincegy testvérpárt a kapitalista ország[ok]ból. Ezek nyugodtan, határozottan, világosan, elvileg szilárdan és egységesen állást foglaltak, de nagyon kiélezett polémia nem volt. A vasárnap megint kicsit mozgalmas volt. Vasárnap este 6-kor végeztünk nagyjából. Először is pénteken este, vagy mikor, szombaton, talán szombaton volt, a kínaiak felkeresték a Román Munkáspárt vezetőit, és beszélgettek velük reggel 5-ig, a vita befejezése után. Ugyanezekről a kérdésekről stb. Azután bejelentették, hogy van otthonról, a Központi Bizottságtól utasításuk, hogy a nyilatkozatot írják alá, de van hozzá néhány észrevételük. No a „néhány észrevétel" nyolc és fél gépelt oldal volt. Amikor ezt mi megtudtuk, a 11 párt, mert mikor ezt bejelentették, újra össze kellett hívni a 11 pártot, mert új helyzet van, és a többiek addig ott ácsorogtak, mert annak közepe megvolt, a másiknak, a széles értekezletnek, [sic!] Ez vasárnap reggel volt. Ekkor elkezdődött az új vita. A kiegészítő javaslatot elutasítottuk. Azt mondtuk, nem vagyunk hajlandók semmiféle kiegészítő javaslatról tárgyalni. Nekünk a mi határozatunk megvan. Belekukkantottunk ebbe a kiegé731