A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

dolog lenne, hogy mi, akik a béke hívei vagyunk, mi hirdetjük a háborút, és ők, akiknek a rendszere lényegéből folyik a háború, ők lépnének fel az ember-milliók előtt, mint a béke pártjai és a béke rendszere. Micsoda fegyvert adnánk mi ezzel az ellenségnek! Százféle oldalról, de szépen, úgy elvtársiasan mondtuk. Aláhúztuk többször a mi felszólalásainkban — belekapaszkodva az ő megnyitójukba, hogy azért jöttünk össze, hogy a Kínai Kommunista Pártot elítéljük — minden egyes tételnél, meg a módszernél azt mondtuk, hogy nem a Kínai Kommunista Pártot ítéljük el, hanem elítélünk egy antimarxista tételt, de mert történetesen ezt a kínaiak hangoztatják, ezért vannak most ebben a tételben elítélve. A mód — ha ezt a pekingi módszert alkalmazta volna bármelyik testvérpárt velünk szemben, de bármelyik, akkor is kénytelenek lettünk volna tiltakozni, mert akárki csinálja, ez akkor is — elfogadhatatlan a kommunista mozgalomban, és tiltakozunk az ő ezen eljárásuk ellen, mert ezt ők csinálták. Nem tiltakozhatunk a bolgárok ellen, ha egyszer ők csinálták, Pekingben. A legmesszebbmenőkig minden párt igyekezett kerülni az általános elítélést és apellálni az elvtársiasságra. A nemzeti burzsoázia szerepe: a kínaiaknak van egy tételük, majd erre még vissza kell térni. Ok valamikor mostanában ezt kielemezték, és megállapították, hogy a nemzeti burzsoázia kimerítette a lehetőségeit az imperializmus elleni harcban a haladás vonatkozásában. Nincs többé lehetősége, hogy pozitív szerepet töltsön be. Mi ezt a tételt támadtuk. Egy egész sor gyarmati ország van, amelynek a nyakán az imperialisták ülnek, és igenis annak az országnak a burzsoáziája rendelkezik forradalmi lehetőséggel a gyarmatosítók ellen, a nemzeti felszabadulási harcban. És ennek veszedelmes gyakorlati következményei vannak, de rögtön, ahogy ezt a tételt kimondják. Vitattuk a kommunákat is, csak kicsit érintve. Mi nem akartunk belemászni. A bolgár elvtársak nagyon mérgesek voltak, biztos saját magukra is, mert belemásztak ebbe a kommunákba, meg a nagy ugrásba. Általában a többiek közül jónéhány nem is érintette. Pl. mi nem is érintettük. De aki érintette, mind úgy beszélt róla — a szovjet küldöttség is —, hogy az végső fokon kínai belügy. Nincs semmiféle fórum, vagy hatalom, vagy bárki, akár az összes többi kommunista párt együtt, amely egy pártot kötelezhet arra, hogy a saját országában a szocializmus építésében ezt vagy azt a módszert, vagy ezt vagy azt a formát használja. Ennélfogva ez az ő joguk, ők felelnek a népüknek. Ha akarnak, kommunát építenek, ha nem akarnak, akkor nem azt építenek. Ebbe senki bele nem szólhat. De nincs joguk ráerőszakolni a saját tapasztalatukat semmiféle más pártra vagy országra. És ők ezt propagálják. És ott az NDK-ban történt is valami, amellyel szemben a Neues Deutschlandnak nyíltan kellett írni. Ez úgy volt értelmezhető, egy kiállítási lózungnál, hogy az NDK-ban is a termelőszövetkezet után jön a kommuna. Jól kinéznénk mi, ha felében, harmadában meggyőzött tsz-parasztjaink elé valaki odaállna, és azt mondaná, hogy ezután mindjárt jön a kommuna. Ehhez meg nekik nincs joguk. Egyébként ha már arról van szó, mint általános tapasztalatot, az összes pártok a kommuna ellen vannak, mégpedig azért, mert itt a szocializmus építésének egy lényeges feltételét mellőzték, mégpedig azt, hogy ki-ki képességei szerint és ki-ki teljesítménye szerint. Enélkül az elv nélkül nem lehet szocializmust építeni. Ez a mi meggyőződésünk. Az összes pártnak ez volt a véleménye. Azonkívül nem lehet a forradalmi fejlődésben szakaszokat átugrani. Nem lehet 724