A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

műszaki színvonaluk egy szinten maradjon. Sajnos meg kell mondanom, hogy egy jelentős részének ez nem sikerül. Nem sikerül, mert az elvtársak nem tudnak odáig eljutni, hogy műszaki könyveket olvassanak, szakmailag képezzék magukat, mert ki kell szakítani abból a politikai tevékenységükből, melyre viszont a politikai vonal vitelében szüksége van. Gondolom, hogy ezt is meg kell nekünk vizsgálni, mikor a vezetés módszerét nézzük. Biztosítanunk kell azt, hogy azok az elvtársak, akik szívükkel, lelkükkel dolgoznak a párt célkitűzéseiért, ne maradjanak le. Nagyon rossz ez nekünk is és rossz a társadalom szempontjából, ha lemaradnak. Meg szeretnék említeni még egy-két dolgot, befejezésképpen azt, hogy igaza volt Török elvtársnak abban — azt hiszem, Török elvtárs vetette fel —, hogy a mi értékelésünkben talán rózsaszínűbbre fessük [sic!] a helyzetet, mint van. Én úgy érzem, hogy neki igaza van. Nem azért mondom, hogy a dolgozók között ma nem lenne jó a hangulat, bizakodóak a mi dolgozóink, és bíznak a pártban, bíznak a vezetésben, azonban egyet látni kell, hogy a nagycsaládosok, akiknek több gyermekük van, valamint azok az édesanyák, tehát egy keresők [sic!], akiknek két-három gyermeket kell eltartani, azok rendkívül rossz anyagi körülmények között vannak. Ezt azért nem lehet kihagyni a számításból. Azt is látni kell, hogy ezek nem kis számmal vannak, elég nagy számban vannak. Azért gondolják el az elvtársak — könnyű utánaszámolni, hogy olyan két-három gyermekkel rendelkező család, ahol a három gyerektől már az édesanya nem tud elmenni dolgozni, otthon kell vele maradni, az apának nincs más jövedelme, mint az átlagjövedelmet számítva 15001600 Ft — egy négy-öt tagú családnak, elvtársak, komoly gondjai vannak. Ezt látni kell. Vagy annak az édesanyának, aki 1200 vagy 1500 Ft-ot keres és abból két gyereket tart el, komoly gondjai vannak. Hogy mégis ezekben a családokban a bizalom megvan, ez azért van, mert a holnaptól nem félnek, és azt is látják, hogy azért ez javulni fog, de ezt nem számításba vennünk és ezt nem kihangsúlyozni akkor, amikor mi erről beszélünk, azt hinni, hogy ilyen rétegek nincsenek, ez nem lenne jó. Én abból következtetek erre, hogy amikor Kádár elvtárs a választások előtt a Láng-gyári pályán

85 elmondta beszédét — a Kádár elvtárstól megszokott közvetlen stílus mellett —, az embereknek az tetszett legjobban, hogy kitért Kádár elvtárs beszédében a nagycsaládosokra, kitért az öregekre és kitért azokra az egyedülálló, több gyermekes eltartókra, akiknek tényleg nehéz a helyzetük. Ez tetszett nekik. De azért, ha mi ezt a következő időszakban nem fogjuk szem előtt tartani, és általában emeljük a munkásosztály életszínvonalát, a színigazság az, hogy emelkedni fog mindenkinek az életszínvonala, de azoknak lassabban fog emelkedni, akiknek nagy anyagi gondjaik most is vannak, mert azoknál az a jövedelem, ami befolyik a családhoz, több személyre oszlik el. Ennélfogva természetesen az ő fejlődésük lassabb lesz. Éppen ezért úgy gondolom, hogy gondoskodni kell arról, hogy amikor a bérjavítások, vagy olyan lehetősége lesz az államnak, hogy külön engedményeket tud tenni, [sic!] akkor sosem szabad megfeledkezni arról, hogy minálunk elég nagy számban van olyan réteg is, akin segíteni kell. Én lényegében be is fejeztem a mondanivalómat. Én egyetértek úgy a kiküldött határozati javaslattal, s a módosítással, valamint Kádár elvtárs beszámolójával. MOLNÁK ERNŐ

86 elvtárs: Kedves elvtársak! Én Kádár elvtárs beszámolójával és az előterjesztett határozati javaslattal egyetértek. Véleményem szerint is az ipar területén a munkásosztályban is megérlelődtek azok a feltételek, hogy gyorsabban tudjunk előremenni. Meg kell mondani, hogy a dolgozók türelmetlenek. 66