A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Természetesen nem arra gondolok, hogy azt a cikket, amiből most már egy sor területen komoly fejlődést értünk el, az export rovására visszaszorítanánk. Hanem arra gondolok, hogy további lehetőséget kell és lehet — véleményem szerint — találni, hogy a termelést ebben a fontos iparágban bővítsük. Ennek egyik útja, hogy a KGST határozataitól ne térjünk el, hogy kétoldalú tárgyalásokat kellene folytatni különböző szocialista országokkal, és meghatározni, melyek azok a tételek, amelyeket importból kívánunk biztosítani, és melyek azok a gyártmányok, gépek, berendezések, amelyeket feltétlenül idehaza kell legyártani. Amikor ezek a kétoldalú tárgyalások lefolytak, véleményem szerint utána kell azzal foglalkozni, hogy milyen mértékben, milyen lehetőségekkel tudjuk ezt a nagy vegyipari géphiányt biztosítani, amely ma a Nehézipari Minisztérium részéről fennáll, figyelemmel erre a nagy vegyipari felfutásra, amelyet ma a Központi Bizottság tárgyal. Teljesen új iparágként jelentkezett az élelmiszeripari gépgyártás. Nem mondom, hogy a felszabadulás előtt ebben az iparágban bizonyos berendezések és gépek nem készültek. De figyelemmel arra, hogy a szocialista tábor különböző országai ezen a területen is jelentős fejlesztést irányoztak elő, így ez a fejlesztés ránk is kihat. Ez összefügg megint a vegyipari gépgyártással, mert majdnem azonos kapacitásról van szó. 1960-ban 285 millió forint értékű élelmiszeripari gépeket gyártunk. Ebből exportra 210 millió megy, belföldi használatra 75 millió. Az ötéves terv végén 2 milliárd 800 millió élelmiszeripari gépgyártás van előirányozva, amelyből 2 milliárd 100 millió export. Belföldi felhasználásra mindössze 220 millió forint jut. Ennél meg szeretném jegyezni, hogy az Élelmiszeripari Minisztérium számai és kívánsága szerint mintegy 7-800 millió értékű géphiány mutatkozik ezen a területen is. Tehát én azt mondottam, hogy a vegyipari gépgyártás és az élelmiszeripari gépgyártás kapacitása majdnem azonos, tehát akkor itt mintegy 1 milliárd 400 millió nagyteljesítményű élelmiszeripari és vegyipari gépgyártás-hiánnyal rendelkezünk, [sic!] amely hiány kiküszöbölésének lehetőségét — amint már említettem — részben importból, részben pedig további hazai lehetőségek felkutatásával kell valami formában fedeznünk. Az építőipar fejlesztésével kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy az előterjesztéssel, azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket most Kiss Árpád elvtárs tett, teljes mértékben egyetértek. Egyetlen egy megjegyzésem van. Mi egyetértünk azzal, hogy a szerelvények gyártása területén komoly mértékben fejlődjünk fel, és itt is az a helyzet, hogy ha csak a hazai szükségleteket néznénk, akkor a hazai termelésből az igények kielégíthetők volnának. De sajnos ennél többről van szó, figyelemmel arra, hogy más célra is kell ilyen irányú berendezéseket, szerelvényeket gyártani, amely azt jelenti, hogy együtt a kettőt, tehát a hazai igényeket és az export igényeket, együtt a kettőt, a tervezés mai stádiumában nézve nem tudjuk kielégíteni, és éppen ezért szükségességét érzem annak, hogy itt is további lehetőségeket kutassunk fel, majd az ipartelepítésnél erre vissza fogunk térni, hogy azt a nagy hiányt, ami az export és a belföldi felhasználást illeti, ki tudjuk küszöbölni. Az építőipari gépekkel kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy nem látjuk annak lehetőségét, hogy idehaza az építőipar számára mindenféle gépet gyártsunk. Figyelembe véve, hogy itt is van a KGST-nek egy előzetes szakosítási határozata, amelyet mi tovább kívánunk fejleszteni azzal, hogy nagy mennyiségben bizonyos típusokból gyártsunk építőipari gépeket. És itt a Trautmann elvtárssal bizonyos vitában vagyunk, úgy gondolom, hogy ezt a vitát is le kell zárni tekintettel arra, hogy az idő nagyon elhúzódott. Mert a lehetőségeink ezen a területen elég korláto666