A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

40 A sajtóban (Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet) 1960. szeptember 4-én hozták nyilvá­nosságra az Iskolai Reformbizottság: Irányelvek oktatási rendszerünk továbbfejlesztésére c. határoza­tát megvitatás céljából. 41 A határozati jegyzőkönyvben a következőket rögzítették: „A Központi Bizottság az előterjesz­tettjavaslatot alapul egyhangúlag elfogadja. Utasítja a közoktatási reformbizottságban és a kormány­ban dolgozó párttagokat, hogy a KB vitában elhangzottakat érvényesítsék az anyagban, annak nyilvános közlése előtt. Az országos vita tapasztalatai alapján kidolgozott végleges javaslatokat 1960. december 30-áig a PB, illetve szükség esetén még egyszer a KB elé kell terjeszteni. Ezt követően lehet a törvényjavaslatot a Minisztertanács, illetve az Országgyűlés elé terjeszteni (MOL-M-288. f. 4/30. ő. e.) FÜGGELÉK (Az) 1960. június 10-i KB-ülésen az alábbi elvtársak vesznek részt:* Aczél György­Apró Antal Bakó Ágnes Barkóczi Imre Bárd András Blaha Béla Benke Valéria Benkei András Biszku Béla (betegszabadság) Borka Attila Brutyó János Czinege Lajos Csáki István Cseterki Lajos (szabadság) Cservenka Ferencné Csergő János Csikesz Józsefné Dabrónaki Gyula Darabos Iván Dapsi Károly Dobi István Erdei Lászlóné Egri Gyula (Török Károly) Fehér Lajos Fehér Lajos (munkatárs) Fock Jenő Fodróczi Lajos Földes László Friss István Gáspár Sándor Galambos József Gosztonyi János Gódor Ferenc Gyurkó Lajos Harmati Sándor Halas Lajos Háy László Hevesi Gyula (külföldön) Horváth András Horváth Ede Hollai Imre Ilku Pál Jakab Sándor Kádár János Kakuk Józsefné Kállai Gyula Kaszapovics András Kaszás Ferenc Kelen Béla Kilián József (beteg) Kiss Árpád Kiss Dezső Kiss Károly Kiss János Kisházi Ödön Komócsin Zoltán Komját Aladárné Kossá István Köteles István Kreszán Lajos (külföldön) Klujber László Klaukó Mátyás Laczkó Pálné Lajtai Vera Lakos Sándor (külföldön) Lombos Ferenc Losonczi Pál Martics Pál Major Tamás Marosán György Martin Ferenc Molnár Ernő 632

Next

/
Oldalképek
Tartalom