A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

között. Néhány felszólaló elvtárs az anyag konkrét célkitűzésének végrehajtását illetően felvetett bizonyos aggályokat. Két konkrét célkitűzés végrehajtását illetően nekem is bizonyos aggályom van, eltérő azoktól, mint amit az elvtársak eddig hangoztattak. Megyei példákból indulok ki, megyei adatokat említek, ezért elképzelhető, hogy az értékelésem nem jó. Az egyik ilyen dolog: a célkitűzéssel kapcsolatban 1965-ig minden általános iskolában be kell vezetni a politechnikai oktatást. A célkitűzéssel teljes mértékig egyetértek. De jelenleg nálunk a helyzet a következő: 270 általános iskolánk van, jelenleg 27-nél folyik politechnikai oktatás, a következő tanévben 14 iskolában van tervbe véve. Ez azt jelenti, hogy lényegileg nekünk 4 év alatt több mint 200 helyen kell majd ezt bevezetni. Még ha ez a megfogalmazás úgy értelmezendő is, ahogy az anyagban pillanatnyilag nincs meg, hogy a körzetesített — pontosabban a szakosított — iskolákra vonatkozik a politechnikai képzés bevezetése, ebben az esetben több mint 120 iskoláról van szó. Itt nemcsak az anyagi feltételek vetődnek fel, ezek is komolyak, de a társadalmi hozzájárulással nyilván ezt könnyíteni lehet. Ami nekem mindenekelőtt gondot okoz, az az, hogy hogyan lehet majd megvalósítani ezt a politechnikai oktatást. Tudniillik, ha mi csak formálisan akarjuk ezt csinálni, valakire éppenséggel rábízzuk, hogy a statisztikában ki legyen pipálva, félő, elvtársak, hogy lejáratjuk ezt az egész politechnika fogalmát, mert érzésem szerint egy kicsit úgy is lejárattuk már, esztendők óta már erről úgyis nagyon sokat beszélünk, de nagyon keveset jutottunk előre. Nem tudom, mi a konkrét elképzelés, lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, de szerintem nem megoldás, hogy ezt a szaktanárképzést mi csak a pedagógiai főiskolákra, illetve a felsőfokú tanítóképző intézetekre tervezzük, mert négy év alatt ennyi szakkádert kiállítani nem tudunk. Nagy szükség lenne arra, hogy hozzáértő szakmunkások, agronómusok, nyugdíjasok — ahogy az elvtársak említették már — kerüljenek be oktatónak minél nagyobb számban iskoláinkba, viszont ezek összegyűjtése, valamilyen formájú kiképzése ugyancsak nagy feladatként jelentkezik. A másik ilyen probléma a továbbképző iskolákra vonatkozik. A gondolatot ugyancsak helyeslem, a KISZ régi vágya teljesül ebben. Nálunk a megyében három ilyen továbbképző iskola működik. A probléma az, hogy ezek az iskolák jelenleg átjáróházak. 210 hallgató jelentkezett, illetve iratkozott a három iskolára, jelenleg 150-en tanulnak, mert aki közben elhelyezkedett, az az iskolából automatikusan lemorzsolódik. De nem is ez jelenti a fő problémát. Nálunk évente mintegy 35003600 fiatal végzi a nyolc osztályt. Ebből középiskolában tovább tud tanulni 1262, iparitanuló-iskoíában 420. Ebből egyrészt következik, hogy teljesen igaz, amit a Benke elvtársnő mondott, nagyon messze tartunk még attól a célkitűzéstől, hogy a nyolcadikat végzők túlnyomó többsége továbbtanuljon. Másrészt pedig következik a nehézség, hogy hogy szervezzük meg ezeket a továbbképzéseket. NHrnk kis faluk vannak. Egy-egy faluban marad három-négy-öt, maximum tíz olj^m fiatal, aki nyolc osztályt végzett. Viszont a jelenlegi feltételek között 25 fiatal szükséges ahhoz, hogy egy ilyen továbbképző iskolát indíthassunk. Nagyon nehéz ennek gyakorlati megvalósítása. Azért vetem fel, mert érzésem szerint ennek teljes kimunkálása, főleg az olyan területen, mint Vas megye, kisközségi településnél, rendkívül lényeges és fontos. KÁDÁR elvtárs: Viszont közel vannak a községek. GOSZTONYI elvtárs: A községek közel vannak, ennek ellenére ezt a problémát ez nem enyhíti. 618