A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

mondják, hogy a textiliparba kellenek szakemberek, nem mennél-e oda? - vagy a vasiparba, vagy a faiparba, vagy más iparágakba. Egyszerűen megszerettetni velük ezt a munkát. Hogy aztán ez 5+1 lesz-e, vagy hány órát, ezt ki kell tapasztalni. Más az, amikor szakképzettséget akarunk adni. Akkor már én nem azt mondom, hogy komoly beruházások lesznek majd szükségesek, mert én nem hiszem, hogy az első években valami különösen nagy beruházásokat lehessen eszközölni. De azt hiszem, hogy vannak nekünk, mégiscsak van egypár száz — meg is említették az előbb az elvtársak — 500 munkáson felüli üzemünk, amelyekben mindenhol találni gépet, satupadot, gyalupadot, meg egyebeket, amit már kiselejteztek, de azért még meg lehet javítani, még azon lehet dolgozni. Az az esztergályos, vagy az a fiatal, aki megtanul esztergálni egy egyszerű esztergapadon, amelyen 20 évvel ezelőtt dolgoztak, az könnyen meg fogja tanulni a modern esztergapadon való esztergálást is. Amikor már jóformán csak egy-egy fogásra van szükség, amikor már automatizálódnak a gépek. Ehhez a következőt szeretném elmondani. Vigyázzunk arra, hogy különösen középiskolai fokon, ne botcsinálta doktorok tanítsák a mesterségre a fiatalokat. Most én több szülővel beszélgettem, mert a kérdés mindannyiunkat érdekel, és elmondják egyesek, hogy tanárok, akiknek ez nem szakmájuk, kezdik el tanítani a fiatalokat reszelni, de a reszelő nem áll a kezében, mert reszelni nem könnyű, reszelni nagyon nehéz, azt nagyon nehéz megtanulni. Vagy gyalulni, a gyalut a kezébe veszi, és megmutatja, hogy kell gyalulni, és már az első nyomásnál megakad, és esetleg eltörik a kezében a gyalu. Szóval vannak szakmunkásaink, itt vannak az öregek, akik már nyugdíjban vannak, akik kész örömest mennének és tanítanának. Lehet, hogy én nyitott ajtót döngetek, bizonyára azt fogják egyes elvtársak mondani, de néhányan a szülők közül nekem elmondták, hogy az a pedagógus, amelyik elkezdett dolgozni a fiúkkal, mert fiúkról volt szó, ilyen műhelyekben, lejáratta magát, mert nem tudta tisztességesen megfogni a szerszámot, és nem tudta nekik megmutatni, nem tud politechnikai oktatást adni. Vannak szakmunkásaink, vannak nyugdíjasok, valószínűleg annyi van, amennyire szükségünk van, ez követelne meg bizonyos beruházást, azaz költségvetési keretet, mert azt azért nem lehet elképzelni, hogy nap mint nap tanítsanak, oktassanak gyerekeket ilyen elvtársak, és azért semmiféle dotációt ne kapjanak. Általában ezek az én észrevételim, elvtársak. Még egyet tennék, az előterjesztés utolsó oldalán, ha jól tudom, a 10. oldalon fel vannak sorolva a társadalmi szervezetek, meg mozgalmak, amelyeknek adatokat kell gyűjteni ehhez a vitához és a vitáról magáról, amelyeknek a vezetőségei kell, hogy foglalkozzanak ezzel az előterjesztéssel, de ott a KISZ-t nem soroltuk fel. Én azt hiszem, hogy fel kellene sorolni. A 10. oldalon ott van, hogy kérjük a KISZ-t, járuljon hozzá a kommunista neveléshez, a szocialista neveléshez, meg talán a brigádok szervezéséhez, de hogy ő maga tárgyalja meg, aztán a káderei körében vitassa meg, s ő maga is gyűjtse a KISZ tagjainak a javaslatait ebben a kérdésben, az nincsen. Én azt hiszem, hogy nem ártana, mert a fiatalok előtt, akiknek a támogatására nagy szükség van ennél a reformnál, a fiatalok szemében sokkal nagyobb tekintélye lenne a dolognak — értem ez alatt az úttörőket is, meg a KISZ körül levőket —, hogyha a KISZ-nek nagyobb jelentőséget tulajdonítanánk ebben a dokumentumban. BENKE VALÉRIA elvtársnő: Tisztelt Központi Bizottság! Kedves elvtársak! Az iskolareform, oktatásügyünk továbbfejlesztése olyan sok problémát vet fel, 606