A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

szűk számukra. Úgyhogy ez egy fontos elv volna, hogy a vizsgafeltételeknek megfelelő ember bebocsájtást nyerjen az iskolába. Van még egy fontos és veszedelmes kérdés, elképzelhetőnek tartom, hogy még a nyilvánosságra hozandó reformtervezetben benne legyen. Aztán majd vitatkozunk. A vidék szakemberekkel való ellátása érdekében szükséges intézkedések. És ez kettős. Az egyik a kötelező gyakorlati idő a kijelölt helyen, nem tudom én, két esztendő, már erről mi beszéltünk, hogy ez lehet bizonyos esetekben két esztendő, olyan esetben, amikor az a gyerek közbeesőleg nem dolgozott termelésben, és aki dolgozott a középiskola és az egyetem között, mondjuk egy esztendőt, annak talán egy év volna az egyetem után. Hát ezt lehetne variálni. Lehetne variálni, de elvileg lehet. Minden végzett szakembernek kötelező gyakorlati idő, amit kijelölt helyen tölt el. És utána kapja meg csak a második pecsétet, a diplomájára, ami azután már végérvényes. Ez volna az egyik, a másik pedig a következő dolog, ezt tartom kicsit veszedelmesnek, kellene rajta gondolkodni. Kötelezni a Művelődésügyi Minisztériumot, meg a kormányt arra, hogy a szakembereket képző intézmények egy jelentős részét telepítse át vidékre. Erre kötelezni, miért ne lehetne erre kötelezni? Majd vitatkozunk rajta a rektorokkal, meg a tanárokkal, meg akivel kell, mert mi van a gyakorlatban, elvtársak? Itt van a szakemberkiképzésnek a túlnyomó része Budapesten. Feljön az a fiatal vidéki fiú, meg leány, azzal a jó szándékkal indul el, meg a szülei azt kérik tőle, meg a társadalmi környezete, hogy menj fiú, tanulj, és gyere vezess minket. Ezzel a jószándékkal jön el, és itt Pesten tölt két-három-Öt esztendőt, és hatos ökörfogattal nem lehet többé őt levinni vidékre. Meg is értem, őszintén szólva. Hiába, aki egyszer megszokta, hogy itt van a politikai, társadalmi, kulturális élet centrumában, azt nagyon nehéz visszaszorítani kisebb igényekre. De hogyha ő nem itt végezné el azt a bizonyos középfokú iskoláját, vagy felsőfokút, vagy akár az egyetemet is - nem valami isten-háta mögötti helyre gondolok, vannak nagy kultúrcentrumok, kifejlődött nagy vidéki városaink itt az országban, hát ott tanulna. Miért az koldus, aki nem tudom én Miskolcon, környékén, vagy Eger táján tanul, ott annyi klastrom vagy atyaúristen van, ott sok jó ilyen képzőintézményt el lehetne helyezni, vagy más hasonló helyen. Hát miért pusztaság, vagy lelki szegénység Pécsen, Egerben, Miskolc környékén, vagy nem tudom én Szegeden vagy más alkalmas helyen elvégezni akár az egyetemet is. Hát ezek már maguk is kultúrcentrumok. Úgyhogy ezt, mondjuk, olyan félkomolysággal vetem fel, az elsőt egész komolyan, itt legyen kimondva a kötelező gyakorlati idő. Esetleg azzal a variánssal, hogy ha a középiskola és a főiskola között dolgozott, akkor kevesebb, ha nem vett részt abban az időben gyakorlatban, akkor eszerint vagy két év kötelező gyakorlat. Ezt meg kellene nézni jobban. Még egy kérdés, a pedagógusok képzése és továbbképzése. Ez a reform olyan lépcr.ő^tes, időbe telik míg egy széles fronton megvalósul, és talán nem is ezek a pedagógusok fogják megvalósítani, akik ma tanítanak. Azoknak csak egy része lesz ott, ahol a megvalósítás folyik, és közben új pedagógusok lesznek. KÁLLAI elvtárs: Azoknak is egy része azért más lesz! KÁDÁR elvtárs: Közben változik. Azért mondom, hogy legfontosabbnak a képzést tartom és részben a továbbképzést. Van egy nagyon fontos feladat, ami itt nincs megjelölve, a kifejezés ott van, hogy módszerbeli stb. De ez nem módszerbeli, ez lényegbeli. A mi oktatási rendszerünkön egy olyan reformot kellene végbevinni, vagy talán forradalmat, ami lényegbeli, nem módszerbeli. Ezt még mi a polgárságtól örököltük, hogy először is tanítunk sok olyan mindent, amit aztán az életben 586