A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

megvan a lehetősége annak, hogy Magyarország a legfőbb nyersanyagbázist, a mezőgazdaság lehetőségeit kihasználja, és hogy ez ne maradjon csak frázis, egy mondat, ami elhangzik. Igen sokat kell dolgozni, és ki kell dolgozni ennek a részleteit, tényleg legyen több kenyér, hús, ipari növény és így tovább. Most megvan annak a lehetősége, hogy mivel a 70%-os a szocialista szektor, hogy az irányítása a szocialista szektornak tervszerűbb legyen, hogy ne csak egyszerűen árakon keresztül irányítsuk a mezőgazdaságot — aminek nem szabad eltérni a gazdasági érdekeltségektől —, de emellett a tervszerűségnek olyan elemét, mint a tervezés, egy bizonyos fokig és keretek között vezessük be, mert nem tehetjük ki magunkat csak az árak alakulásának. Hiszen láttuk az elmúlt két év alatt, hogy egy-egy cikknél hibát követtünk el, mint pl. a burgonyánál, amikor nem volt elegendő burgonya a lakosság ellátására. Szükségszerűvé váltak, elvtársak, a termelőszövetkezetek, [sic!] amelyek kereken 5,3 millió hold szántót tesznek ki, mire a KSH az adatokat véglegesíteni fogja, 5 és félmillió lesz. Szükségszerűvé vált, hogy a megfelelő gazdasági irányítást biztosítsuk. Engedjék meg, hogy mindazzal szemben, amiről eddig beszéltünk, hogy a tanácsokon keresztül kell ezt megoldani, vannak tanácsi és állami határozatok, hogy ha meg akarjuk oldani csak a határozatokat, az azt jelenti, hogy a most 1200 Ft-ot kapó járási tanácselnök beosztottja, mondjuk építészmérnök 2500 forintot fog kapni. Szóval nekem az a benyomásom, de nemcsak a benyomásom, hanem a véleményem, elvtársak, hogy nem tudjuk ezt így megcsinálni. Sem annyi emberünk nincs, se nem teremthetünk olyan feszültséget a tanácson belül, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók jelentősen több fizetést kapjanak, mint a többi ugyanolyan becsületes dolgozó. Mi helyesen azt csináltuk az állami gazdaságok 1,3 millió hold szántóján, hogy külön termelési igazgatóságot állítottunk fel, amelynek összefüggései voltak a tanáccsal. Én azt javaslom, elvtársak, hogy vizsgáljuk meg, vizsgálja meg a Politikai Bizottság, most persze ne legyen döntés ebben, mert ezt így eldönteni, hogy mondjuk a megyei tanácselnök-helyettes irányítása alatt különítsünk ki egy, csak a termelés irányításával foglalkozó apparátust, és az irányítsa gazdaságilag a termelőszövetkezetek ügyét, nem lehet. A tanács apparátus pedig tovább végezné az igazgatási kérdéseket, [sic!] További ilyen fontos kérdés, elvtársak, a személyes anyagi érdekeltség biztosítása. Rapai elvtárs felszólalt itt, hogy ez nem csodaszer. Meg vagyunk győződve, hogy nem csodaszer. Amikor beszélünk erről, megmondjuk, ki mennyit dolgozik, annyit keres, és kidolgozzuk azokat a rendszereket, hogy mindenki annyit keressen, amennyit dolgozik. Nyereségrészesedés van. A termelőszövetkezetekben a helyzet az, belépett most kétszázezer

70 paraszt a két év alatt, földdel bíró parasztok. Eddig úgy éltek ezek a parasztok, hogy termeltek, elvitték, eladták az államnak, vagy a szabadpiacon a termékeiket, e szerint éltek. Most belép a termelőszövetkezetbe, most a munka után, nem a termék után kapja a fizetését, ez igazságtalan [sic!], és a Horváth elvtárs kár, hogy nem mondott el példákat, vagy a Szirmai elvtárs, vagy az utánam szóló megyei elvtársak, én kérem, hogy mondjanak el ilyen példákat, hogy ott, ahol megvalósították a személyes anyagi érdekeltséget, ott akármilyen kevés volt a taglétszám, az egész család meg a rokonság ott dolgozott, ott magas volt a termésátlag és a közös alap nőtt, és kielégítő volt a tagnak a jövedelme is. Elvtársak, ha igaz az és kell, hogy igaz legyen és nemcsak frázis, hogy [a] harc azért folyik, hogy az emberek jobban és könnyebben éljenek, tehát rendeljük alá ezt a kérdést is ennek. Mi a munkaegységnek a történelmi jelentőségét nem tagadjuk. De mi a helyzet? Az — és megerősített, amit Kádár 472