A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

következők: az egyénieknél a szőlőnél, ahol az úgynevezett rámetszés van, nem megy az egyesítés, pedig a szakemberek mondják, hogy 56 előtt is volt ilyen, vagy 56-ban és két esztendő alatt helyrehozták, és a tavalyi termés bizonyítja, hogy nem jelent olyan veszélyt ez, mint az ágak kivágása jelentene. Agakat sehol nem vágnak ki, mert amikor vágják az erdőt, nem seftelnek az erdővel, hanem vagy befejezi a saját házát, amit egyéni korában elkezdett, vagy házat akar építeni, vagy pedig valami közös kutricához vágja a fát. Nem jó, hogy vágják az erdőt, tettek is az elvtársak intézkedést, de ez sem károsítási és rendszerelleni szándékból történik. Bonyodalmak vannak itt a szerződések körül, egyes szervek nem értik meg, hogy a szerződés ellátásunknak egyik alapvető kérdése, akkor is, amikor így előrehaladtunk a szocialista átalakulás terén. Úgyhogy nekünk tovább kell tartani ezt a frontot. A szerződéseket elsősorban a tsz-ekkel, de az egyéniekkel is folytatni kell. A visszásságokat pedig meg kell szüntetni. A termelőszövetkezetekben van visszahúzó erő is, és ennek nemcsak olyan okai vannak, hogy már nem egyéni paraszt, hanem olyan gazdasági okai is vannak, hogy az őszit ő maga vetette el, és az esetek többségében — azt hiszem a jó részében — úgy tervezik, hogy saját maga fogja betakarítani, mint tsz-tag. Nem akarom ezt részletezni. Komoly gazdasági alapjai is vannak ennek, amikor azt mondom, hogy visszahúzó erő, és erre nekünk vigyázni kell. Mutatkoznak olyan jelenségek is, hogy nem szívesen adja oda a vetőmagját, hanem azt mondja, hogy az állam adjon. Ott, ahol nagyon politikusán és határozottan felléptek, ott a tsz-be beadták a vetőmagot, de volt, ahol nem adták be. Amit én a legkedvezőtlenebb vonásnak vélek, az a szervezeti lazaság, amely lazaságban jelenleg a szövetkezetek vannak. Igaz, hogy én felsorolhatnám, hogy pl. Győr megyében már minden vezetőség megalakult, elég kielégítően folyik a földrendezés, és így tovább, de itt az a fő kérdés, hogy készen álljanak a tavaszi munkára, hogy amikor a vetés ideje elkövetkezik, vessenek, és úgy vessenek, hogy jó termés legyen, s ebben bizony hiányosságok vannak. Ne értsen senki félre, nincsen ok sem kapkodásra, sem pánikra, a helyzet olyan, hogy időben tudunk intézkedni, de tudni kell, hogy vannak szervezeti lazaságok, nem elég operatívak a termelőszövetkezeteink, hogy a vetés idejére ezt a munkát elvégezzék. Ezt persze az is befolyásolja — ami véleményem szerint szintén nem a legkedvezőbb és gondunk lesz a jövőben erre —, hogy nem egy helyen nagyon nagy szövetkezetek alakultak. Egy pár számot, ha megengedik az elvtársak, elmondanék. 1956-ban a 3900 tsz-ből 850 volt 1000 és 2000 hold között, 1600 volt 400 és 1000 hold között, és 1868 volt 400 hold alatt. Nekem az a benyomásom, hogy 400 holdon aluli tsz-ünk nincs is, és a jellemző az 1000 és 1000 holdon felüli szövetkezet. Nemcsak Karcagon van 10 és félezer holdas, hanem Szolnokban nem egy 3-4-6000 holdas, és ez nagyon nagy feladatok elé állítja a helyi szerveket, sőt itt-ott az állami vezető szerveket is. Nem teljesen egységes viszonyok között — mivel van őszi egyéni, közös tavasszal — ilyen nagy földterülettel nehéz megbirkózni, ezért nekünk komoly segítséget kell adni a termelőszövetkezeteknek. Az egészből azonban azt lehet megállapítani, hogy a munkás-paraszt szövetség ez alatt az idő alatt, amikor nagy előrehaladás történt a szövetkezeti mozgalom fejlesztése terén, nem gyöngült, hanem erősödött, és ha mi a szilárdítást megint komolyan vesszük, és a szükséges intézkedéseket ténylegesen megtesszük, akkor azt lehet mondani, hogy véglegesen megszilárdult a munkás-paraszt szövetség úgy, hogy továbbhaladhatunk. 36