A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

párttagság felé sem. A jelenlegi helyzet azzal a hátránnyal is jár, hogy a pártszervezetek nem érzik felelősségüket kellően a minisztérium szakmai munkájáért. Különösen korábban jellemző volt a szakmai és politikai munkának bizonyos fokú különválasztása, a pártszervezeti élet bizonyos értelemben majdnem külön élt a szakmai munkától, nem folyt szervesen össze vele. Egyes állami vezetők a minisztérium politikai hangulatáért pl. a pártszervezetet egyedül tették felelőssé, holott a minisztériumban dolgozók, párttagok és nem párttagok politikai hangulata lényegében az egész vezetés kérdését jelenti egy minisztériumban a mi megállapításunk szerint. Ezért bizonyos értelemben az utóbbi időben a nemrég lezajlott minisztériumi vezetőségválasztó üléseket, amelyekről majd máshol beszélni fogunk,

92 a bíráló és önbíráló légkör hiánya is jellemezte. Volt egy idő, amikor azt mondottuk, hogy voltak minisztériumok, nagyon durván fogalmaztuk meg, de a lényeget érintette, hogy sok helyen a párttitkár nem volt párttitkár a szónak abban az értelmében, amilyen értelemben a párttitkárt jellemzik, vagy mondjuk a pártbizottság maga, mint pártbizottság nem tudta ezt a feladatot betölteni. Furcsa erről a kérdésről beszélni, mert kommunisták vannak a minisztériumokban, főképpen a nagy minisztériumban, de úgy látszik, hogy ott kettéválasztódott: szakmai és politikai vezetéssé, s a kettő pontosan nem találkozott. Meg kell még azt is mondani, hogy a minisztériumi irányítás szorosabb ellenőrzése, illetve a pártszervezet és az állami irányítás jobb együttműködése szükségessé teszi a pártszervezetek hatáskörének a növelését. Meg kell próbálni felszámolni — legalábbis a kommunistáknál — a szakmai és a politikai munka kettéválasztását. A szakmai vezető is felelős a politikai munkáért és fordítva. Nem szabad ezt a kettéválasztást megengedni, mert ebből nagyon sok hiba és felelőtlenség is születik. Mi az utóbbi időben bátorítást is adtunk az elvtársaknak ehhez, a bátorítás azonban kevés volt, mert a minisztériumi és főhatósági pártszervezetek, amelyekről itt szó van, azok nem tudták, hogy meddig menjenek el, meddig jussanak el. S ahogy önök megfigyelték a pontokat, az pontosan a lényegre ütött rá, hogy mi az, amire itt figyelemmel kell lenni. Ennek a kiküszöbölésére szól a javaslat úgy, hogy a minisztériumi pártszervezetek hatáskörét kiszélesíti a szakmai munkáért is. Amellett a javaslat világosan megmondja azt is, hogy az egyszemélyi vezetés a miniszter jogát és hatáskörét nem csorbítja. Tehát a minisztériumi pártbizottságok, a párttitkár, a miniszteri vezetés és az egyszemélyi felelősség törvényeiben rögzített elvét tiszteletben tartja, ezt érvényesíteni és alátámasztani fogja a kibővített hatáskörrel. Aki azt hiszi, hogy ez a kibővített hatáskör és megerősített pártbizottság nem fogja erősíteni...,

93 akkor ez nem tudja, hogy tulajdonképpen ebben a kérdésben mi rejlik. Ezért a hatáskör kibővítése, amikor vigyáz a miniszteri hatáskörre és jogra, ezen túlmenően, a pártbizottság megkapja azt a jogot, amit eddig nem kapott meg, amivel eddig nem rendelkezett. Bármely kommunista vezetőt, beosztottat beszámoltathat munkájáról, megvitathatják a minisztérium munkájával kapcsolatos elvi, politikai szakmai kérdéseket, ellenőrizhetik a minisztériumra vonatkozó párt- és állami határozatok végrehajtását. Tegyünk fel egy kérdést a sok közül. Káderkérdések. Mi volt eddig ténylegesen a helyzet? Voltak, akik figyelembe vették, legtöbb esetben megkérdezték a véleményt. De hogy a káderekkel mi történt, és ki hova ment, azt már nem tudták. Itt aztán a szubjektivitásnak végtelen lehetőségei nyilvánultak meg. Mit kíván a határozati javaslat, az előterjesztett szöveg? A káderkérdésekben pl. kádermunkatervet készíteni, és a káderek minden irányú mozgatását 370