A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

lódni nem engedjük őt, viszont mint egyént, beengedjük a jövőben a szociális kollektívába [sic!]. Ez számára az egyetlen elfogadható út. A középparaszt. Ezt utoljára hagyom, mert ez a legbonyolultabb, a parasztság rétegei közül a számunkra. A másik az a falusi munkáselem, akit a gyűjtőnévbe beleértünk, hogy paraszt, de a szó igazi értelmében falusi munkásember. Mindegyiknél más a helyzet. A kulákkal érdekellentétben vagyunk, mikor szocializmust építünk, a falusi munkással pedig érdekazonosság áll fenn, amikor szocializmust építünk. Sajnos, az érdekazonosság nem esik mindig egybe a vélemény-azonossággal. Mert a társadalmi lét meg a tudat nem mindig hajszálra fedi egymást. Erre is vannak az osztályharcban tapasztalatok, hogy a munkás munkás, de még a munkások közül is kikerül olyan, aki a burzsoázia szekerét tolja. Vagy fasiszta lett, vagy fajelmélet alapján, vagy nem tudom én, minek alapján. A falusi munkásemberekkel érdekazonosságunk van, vélemény-azonosságunk is van, de ez sem törvény, ez alól is van kivétel. De aránylag ez is egyszerű dolog. A kulákok ellen harcolunk, és ez meg a fő támasz a falun, a falun belüli munkáselem vagy szegényparaszt. Ezt csak így használjuk, hogy szegényparaszt, mert ha nem a faluban élne, akkor elmenne a vasúthoz dolgozni, vagy napszámba, vagy az állami gazdaságba. A legbonyolultabb a viszonyunk a középparaszttal. De a marxizmus itt is ad útbaigazítást, mert Lenin annyira finoman és az utolsó pontig kielemezte, hogy mi az a középparaszt, ezt nem kell újra kitalálni, hanem csak tudni kell, gondolni kell rá. Hogy ez egy személyben munkás is, és a kapitalizmus hordozója. Ezt szinte naptárilag is meg lehetne mutatni, hogy az év 10 hónapjában munkásként dolgozik és gondolkodik, és 2 hónapig tőkésként viselkedik, mert árutulajdonos. És itt jelentkezik a mi legnagyobb ellentmondásunk a munkás-paraszt szövetségen belül. Hogy itt a munkásosztály és a kisárutermelő érdeke szöges ellentétben van a mezőgazdasági termékek árának a kérdésében. Homlokegyenest ellenkező az érdek. Akármit is csinálunk, ezen mi változtatni nem tudunk, hogy a munkásosztály érdeke és a munkás egyéni érdeke: a lehető legalacsonyabb legyen a mezőgazdasági termék ára és a felvásárlási árnál, természetesen. Az ő érdeke pedig az, hogy a legmagasabb legyen. Ez szöges ellentét. Itt legfeljebb olyasmiről van szó, mint a középparasztnál, hogy vannak azonos érdekeink is, hogy pl. azonos az érdekünk a munkáshatalom kérdésében, azonos abban is — és ezt a középparaszt is eléggé tudja —, hogy nagyon jó, hogy az ipar szocialista. Nagyon jó az, hogy a pénzvilág szocialista jellegű, a bankrendszer, nagyon jó a számára az, hogy a kereskedelem is szocialista. Ez az érdekazonosság. A munkáshatalom az, amely megvédi őt a kapitalizmus minden átkától. Megvédi őt, és ő ezt tudja, ezért van ő a munkáshatalom mellett. 1956-ban is ezért nem állt az osztályellenség mellé. Viszont van érdekellentét a mezőgazdasági árak kérdésében, ez aztán összefügg azzal, hogy a munkásosztálynak az jó, ha mentül hamarabb a szövetkezetbe lép, neki pedig egyéni haszna, hogyha mentül később. Azt itt tudni kell, hogy az érdekazonosság tartós dolog, az állandó. Az érdekellentét meg átmeneti. Még ehhez a bonyolultsághoz jár az is, hogy a parasztság különböző rétegei egész más szelet jelentenek ennél a kérdésnél, ha bent van a szövetkezetben, mintha még kint van. Még meg is duplázódnak ezek az elemek. Még arra a kulákra is van egy pici gondunk, amelyik már bent van a szövetkezetben, még az is kettéoszlik. Meg arra a középparasztra, amelyik bent van, és amelyik kint van, mert egész más partner az is. És a szegényparasztra is van gond, ha bent is van, meg ha kint van. Ha bent van a szegényparaszt, és az osztály érdekei szerint lép fel, akkor rendszerint szembeszegül a mi 312