A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

nekelőtt a növénytermesztésben jelentkezik, már az első évben is jelentkezik, és az árutermelésben is. Csak olyan példát hadd említsek meg, elmondottam a legutóbbi megyei titkári értekezleten is. A felvásárlásnál a kenyérgabona területén ha azt vizsgáljuk, hogy tavaly egy kat. hold után mennyit adtak a termelőszövetkezetek, a kép azt mutatja, hogy 50 kg jutott egy hold búzatermésre a felvásárlás során. Ugyanebben az évben, 1959-ben minden kat. hold után a termelőszövetkezetek 150 kg-ot adtak. Ugyanakkor az egyéniek, figyelembe véve a tavalyi rosszabb termést és az idei jobb termést, a tavaly egyéniek által termelt búzából is 11 kg esett, és az idén is 11 kg esett a felvásárlás során. Tehát ez az egy tény is azt mutatja, hogy maga a termelőszövetkezet lehetőséget biztosít, hogy nagyobb árugabona-mennyiséget termeljen. Itt van a hússertés kérdése. Igaz, hogy a mi megyénk és a többi felfejlődő dunántúli megyéknél is az a helyzet, hogy tervünket nem tudtuk teljesíteni. A tavalyi 75 ezerrel szemben az idén 76 ezer volt a tervünk és Kovács

24 elvtársék kérésére plusz 10 ezer sertést vállaltunk. A 76 ezer sertést adni fogja az idei, előre — tavaly — megkapott tervet, de a 10 ezer sertésnél vannak nehézségeink. Minden erőfeszítést meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt a plusz 10 ezer sertést a megye, ha nem is az 1959-es évben, de 1960. első felében adja. Mert megvan hozzá a takarmány is, és megvannak hozzá a sertések is. A kukorica-felvásárlásnál jelentkezik a legnagyobb probléma. A tegnapi napig 31 vagont vásároltunk fel a megyében, tavaly ebben az időpontban 250 vagon volt már az állami raktárakban. Elemeztük mi, elvtársak, hogy körülbelül mi lehet ennek az oka? Van feltétlenül egy ilyen politikai helyzet, amelyből ez a pillanatnyi nehézkes indulás fakad. A tsz-ekben van egy ilyen több kiosztásra való törekvés a tagságban. Az új vezetőségnél jelentkezik bizonyos tartalékolás is. Az egyéni parasztoknál egy várakozó álláspont, s ez a három együtt a piacon azt jelenti, hogy nem jelent meg az új kukorica, ennek az időszakát figyelembe véve a tavalyi évhez viszonyítva kb. egyharmada az a kínálat, ami a piacon jelentkezik. Van egy csomó bányász elvtárs, van egy csomó vasutas, üzemi munkás, akinek otthon megvan a sertése, a kis állata, s elmegy a falura és felvásárolja azt a mennyiséget, amit a piacon nem tud felvásárolni. Tehát ennek következtében felugrottak az árak, már 50-60 Ft-tal magasabb az idén az indulás a kukoricánál, mint tavaly volt. Az intervenció, amivel kísérleteztünk, az nem vált be. A mi véleményünk az, hogy a kezdet kezdetén, tehát az indulásnál nem is lehet ilyen állami közbelépést tenni, csak akkor sikerül az árakat leszorítani, amikor már 50-60%-át a felvásárlásnak elvégeztük és a piacon is már kezd jelentkezni. Az a kis mennyiség, amivel mi tudunk jelentkezni a piacon, az nem elegendő ahhoz, hogy az árakat befolyásolja, irányítsa és szabályozza. Azt mondta Horváth elvtárs, hogy a gabonánál is figyelembe kell venni azt, hogy nem közösen vetették. Ez igaz, hogy az új tsz-ek nem közösen vetették, és a felfejlődött tsz-ek, de pusztán az a tény, hogy fejtrágyáztunk, és közös munkával végeztük el a tavaszi munkát, kivétel nélkül legalábbis a szomszédainknál is úgy ismerjük, hogy az egyéni parasztokénál legalább másfél, két mázsával magasabb terméshozamot értünk el a termelőszövetkezeteknél búzatermelésben. Ez vonatkozik más terményfajtákra is. Ez az érv véleményem szerint nem helyes. A felvásárlásnál, elvtársak, el szeretnék mondani még egy olyan gondolatot, amelyre az utóbbi napok tapasztalatai alapján jutottunk. Miért megy gyengén? A kérdést így tettük fel a mi számunkra: az apparátus, a tanácsi apparátus és a 296