A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Az legyen benne, hogy: vitát most nem szervez, viszont kellő időben az ötéves terv szervezett vitájáról gondoskodni kell. Ez a javaslat. KISS KÁROLY elvtárs: Ez a szöveg úgy módosul, hogy a harmadik pont első mondata után még beírjuk: megfelelő időben ezzel kapcsolatban vita indul. A Központi Bizottság elfogadta az első határozati javaslatot. Az elvtársak kezében van a különféle napirendi ponthoz címzett határozati javaslat. 77 Az elvtársak elolvasták, úgyhogy gondolom nem kell felolvasni. Ennek első pontjával kapcsolatban azt szeretném itt a szavazásra való feltevés előtt megemlíteni, hogy a kívánság a kongresszusi versenyzászlókkal kapcsolatban néhány üzemben felmerült. Ezekkel a kívánságokkal foglalkozott a SZOT, össze­foglalta, és előterjesztéseket tett ezzel kapcsolatban. Mi ezekkel az előterjesztések­kel foglalkoztunk, helyeseltük, s így került ide. Az a javaslatunk, hogy ezt a Központi Bizottság fogadja el. Ezt a kérdést felszólalásában érintette Gódor elvtárs. Véleményem szerint Gódor elvtárs által érintett probléma, hogy jó alap legyen az ötéves tervhez, benne foglaltatik ebben a versenyben. Amennyiben a Központi Bizottság a különféle napirendhez adott határozati javaslattal egyetért, kérem, szavazzanak. Földes László elvtárs, tessék. FÖLDES LÁSZLÓ 78 elvtárs: Az ötödik napirendi pontként, önálló napirendi pontként javasolják az elvtársak a Fellebbviteli Bizottság jelentését. Nem tudom, ez így szükséges-e. Ertem, miről van szó. A kongresszushoz fellebbezett, pártból kizárt emberek ügyének elbírálásáról. Ez a Szervezeti Szabályzatból következő joga az embereknek. De hogy ezt a kongresszuson napirendként szerepeltessük, nem tartom szükségesnek. Meg fogunk választani egy bizottságot, mely ott lesz megválasztva, nem úgy, mint régebben volt a kongresszusokon, hogy a Központi Ellenőrző Bizottság terjesztette elő a kongresszus elé a javaslatokat. Én azt hi­szem, ez a kongresszus menetében menjen. Ne adjunk ennek ilyen jelleget. Nem szokott ez soha önálló napirendként szerepelni sem Magyarországon, sem más országokban. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: A kongresszus megnyitásán kell javasolni ezt a napi­rendet. KISS KÁROLY elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Amióta pártunk legális, s amióta a legális párt kongresszust tart, minden kongresszuson a mi pártunkban, de másutt is, kiküldenek egy bizottságot a kongresszushoz küldött fellebbezések elbírálására. Ez a bizottság eddig minden esetben ki lett küldve, minden esetben kiválogatta az odaérkezett fellebbezések közül azokat, amiket erre alkalmasnak tartott, előterjesztést, jelentést tett munkájáról a kongresszusnak. Ennek alapján helyes, hogy itt van ez az ötödik pont. El lehet képzelni, elvtársak, hogy most ez az ötödik pont nincs itt, de a kongresszuson ott lesz. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Van már ilyen fellebbezés? KISS KÁROLY elvtárs: 165 van. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Akkor benne kell hagyni. KISS KÁROLY elvtárs: És még jön. Javasolom a Központi Bizottságnak, hagy­juk benne. Egyetértenek az elvtársak? Akkor kérem, szavazzunk. SOMOGYI MIKLÓS elvtárs: Az első ponthoz javasoltunk iparáganként két­két oklevelet, a zászlók mellett. 272

Next

/
Oldalképek
Tartalom