A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
demokráciák között a legalacsonyabb a textilfogyasztás, egy főre jutó textilfogyasztás, holott a textiliparunk ennél többre képes. Vagy pl. ilyen megvizsgálandó kérdés az élelmiszeripar összhangja a mezőgazdasággal és a fogyasztással, amit alaposabban meg kell nézni, és nyilvánvaló, hogy az élelmiszeripart valamivel jobban kell fejleszteni, mint ahogy ez most a tervben van. Most — természetesen — a fő dolog az irányelvnek a kiadása. De ezeket a fő kérdéseket látni kell, amikor az irányelveket jóváhagyjuk és kiadjuk. Csak megismételném, hogy a Központi Bizottság nincs abban a helyzetben, hogy további beruházási összegeket osztogasson, tehát a miniszter elvtársakat megkérem arra, hogy ne ilyen irányba vigyék a tárgyalást, hogy itt a Központi Bizottság ülésén akarjanak több beruházást kapni, mert ilyen határozatot a Központi Bizottság nem tud hozni. A termelés további során kell kialakítani, hogy a beruházást hogyan lehet még módosítani. A megyei titkár elvtársakat is arra szeretném megkérni, én tudom azt, hogy az ipartelepítés, az ő megyéik iparosítása, nagyon fontos kérdés, és a foglalkoztatottság is, de azért ne kívánják tőlünk azt most, hogy itt határozzon a Központi Bizottság, hogy ennek a megyének vagy annak a városnak mégis kell ilyen vagy olyan gyárat építeni, mert ezt nem tudjuk itt elhatározni. Befejezésül, elvtársak, gondolom nem jóslás és senki nem veszi úgy, inkább csak magamat szeretném lelkesíteni és másokat is, ezért elmondom, hogy most ennek a hároméves terv második évének a vége felé járva és látva a hároméves terv utolsó évét, ami a tervelőterjesztés formájában rendelkezésünkre áll, látjuk azért, hogy a hároméves tervünk hogyan fog alakulni. Eszerint a nemzeti jövedelem a hároméves tervben tervezett 13%-kal szemben 30-32%-kal, a mezőgazdasági termelés növekedése a 12,1%-os tervvel szemben 15-17%, megismétlem, a nemzeti jövedelem 13%-kal, 1957-hez képest 1960 végére 13%-kal szemben 24%-kal... (Kádár elvtárs közbeszólása: Ez csak jóslat!) Nem jóslat, hát ha csak a mennykő belénk nem csap, a háború ki nem tör, akkor ennél jobb számokat érünk el, tehát ez olyan szempontból jóslat, hogy ennél valamivel jobb lehet akkor, ha nem történik valami kellemetlen katasztrófa. Azt mindig hozzátehetjük, hogy e hónapnak már nem tudom huszonhanyadik napján vagyunk, ha e hónapi tervet teljesítjük, akkor hozzá kellene tenni, ha a jövő héten a háború ki nem tör [sic!]. Nem folytatom tovább, mert jósolni nem szeretek, majd, aki kíváncsi, annak elmondom. A további tervhez két mondatot hadd mondjak még; bár 20 percnél többet beszéltem, mégis, hogy ne úgy fejezzem be, mint egy jazz-darabot. A Központi Bizottság ülése után a vita alapján, a határozat alapján nyilvánosságra fogjuk hozni ezt az irányelvet, amit megbeszéltünk már a Központi Bizottságban, utána a kongresszusra összesíteni kell az addig befutó észrevételeket és a tervmunkánkban addig elért további eredményeket. A mostani tárgyalás célja az, hogy így ki tudjuk adni a határozatokat. KADAR JÁNOS elvtárs: Tessék, azt javaslom, hogy kezdjük meg a vitát. Most kézfeltartással kezdjük, és utána cédulákat küldjenek az elvtársak. Tessék, Sági elvtárs. SÁGI GYÖRGY elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Az irányelvek megállapítja, hogy megvannak a szocializmus gyorsabb építésének feltételei, és ezt összegezik a megfelelő elemzések után a 4. oldalon. Ebből az alapból kiindulva tűzzük ki a célokat, és véleményem szerint nagyon komoly munkával, az alapvető feladatok helyes kiválasztásával, sokoldalúsággal, az adottságaink figyelembevételével, elemzésével, nem frázisokban, hanem tényleg a marxizmus alkotó alkalmazásával 178