A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
Nem kívánok ebbe a kérdésbe én belemélyedni, mert úgy érzem, hogy a Központi Bizottság ülésének a témájától nagyon eltérne. Inkább csak néhány mondatban megemlítem, hogy mire gondolok. Kezd újra feléledni, elvtársak — meggyőződésem szerint — a minisztériumi sovinizmus. Kezd feléledni. Kezd feléledni a lokálpatriotizmus. Megyék is — megyéjüket fejlesztve — [az] országos érdekeket szem elől tévesztik. Kezd feléledni a negyedévi hajrá. Nézzék meg, elvtársak, ebben az évben mindkét negyedév végén nagyobb hajrázás volt és nagyobb visszaesés utána, mint a múlt esztendőben. Kezd feléledni újra a túlórázás, erről majd még beszélek később, és ezzel összefüggésben a harc a prémiumért, a prémiumvadászat. Kezd újra a mi gazdaságpolitikánknak ellentmondóan kialakulni az, hogy a kiemelt gyártmányok köre ismét növekszik. Kiss Árpád 9 elvtárs kicsit dicsekedve emlegette nekem, hogy anélkül, hogy a miniszterek észrevennék, ő emeli a kiemelt gyártmányok körét, s a miniszterek ezt észre sem veszik, hogy ő ezt csinálja. Én szerintem ez nem jó, és ez arra mutat, hogy megint ilyen adminisztratív módon kezdünk vezetni, megint kevésbé kezdünk bírni azzal, hogy az alsóbb szerveknek az önállóságot megkapva, azt növelve tudnak segíteni a központi vezetésnek [sic!]. Az alsóbb szervek lebecsülése sok szempontból — nem kívánok erre példát felhozni — kezd megint úrrá lenni. Több elvtárssal beszéltem, a kérdést úgy vetik fel, hogy igazam van — nem abban, hogy lebecsülik az alsóbb szerveket, hanem —, hogy a hatáskört megint kezdjük összehúzni, központosítani, igazam van, hogy ez történik, de ez azért van, mert most már nem a stabilizálás, konszolidálás időszakában vagyunk, most már a termelőkapacitásunkat kezdjük egészében vagy majdnem egészében kihasználni, kezd a terv feszítettebb lenni, kezd több nehézség úrrá lenni, és ezért kell, hogy központilag kézbe vegyük a dolgot [sic!]. Rögtön megemlítem, ha igazunk van akkor, amikor azt mondjuk, hogy az emberek kezdeményezőkészségére, alkotóképességére építeni kell, néhány legjelentősebb kérdést kézben kell tartani, központosán, de azt igazán kézben tartani, és a kérdések zömét rábízni az emberekre az alsóbb szerveknél. Ha igaz volt ez akkor, amikor a terv nem volt feszített, akkor sokkal inkább az ez, amikor nagyobb feladataink vannak. Nem helyes, hogy amikor az elvtársak nagyobb feladathoz érnek, csak úgy látják megoldhatónak a nagyobb feladatot, ha mindent a saját kezükbe vesznek. Mi örömmel üdvözöltük pl., hogy minisztériumok, mondhatnám saját kezdeményezésükből, 1957-ben kevés mutatót adtak ki az üzemeknek. Pl. a Könnyűipari Minisztériumban négymutatós rendszert vezettek be, és a KGM is sok okos dolgot teremtett meg ezen a területen. Egy kicsit vártuk azt, hogy más minisztériumok követik őket, és rájöttünk arra, hogy más minisztériumok nem nagyon követték őket ezen az úton, és most, elvtársak — nem tudom, Nagy elvtársnő talán megmondja, Antos 10 elvtárstól hallom —, hogy Nagy elvtársnőék bevezették az ötödik mutatót már, mert volt egy kis nehézség a létszámmal. Kellene egyszer beszélni erről részletében is, mert ha mi nem elemezzük ezt, s nem állapítjuk meg, hogy mi is az, amit tettünk, miért tettük, és miért helyes az, lassan-lassan visszatérnek ezek a régi dolgok. Lassan-lassan megint ilyen túlközpontosított dolgok lesznek, mindent kézben akarunk tartani, és semmit nem tudunk kézben tartani. Mi néhányszor megállapítottuk, hogy a demokratikus centralizmus az nemcsak a szűken vett politikai értelemben igaz, hanem igaz a gazdasági élet területén is, és ha igaz, akkor gondolkodnunk kell azon, hogy pl. a Szovjetunióban, ha nagyobb feladatok jöttek, mit csináltak. Központosítottak? Nem! Néhány kérdést 173