A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

a mezőgazdaság ennyit fejlődjön, s mindezeken keresztül a dolgozó nép élete így és így fejlődjön. Az elvtársak a múltkor együtt vacsoráztak Hruscsov elvtárssal,

96 és eszembe jutott épp ma a vita után: a Hruscsov elvtárssal történt beszélgetésnél szóba került, hogy nekünk az idén sok munkát ad a kongresszus, és ott elég fogas kérdésekre kell válaszolni. Egyetlen egy megjegyzése volt: nem akarnak maguk valami különös dolgot azon a kongresszuson? Mondom, dehogy akarunk, a vonalat meg akarjuk erősíteni. Azt mondja, hogy ez a jó. Ez érdekli az embereket, nem azt várják, hogy kiagyaljunk valami új dolgot, új felfedezéseket, vagy új irányokat jelöljünk ki. Vigyük tovább az eddigi munkát jól. Ezt akarják az emberek. Úgyhogy most vessük fel kritikusan a dolgot? Én megkérdezem az elvtársakat, a közvéleményben van most olyan benyomás, hogy a párt nem törődik a hibákkal, elmegy mellettük? Nincs ilyen benyomásuk! Én nem hiszem, hogy a tézisek alapján ilyen benyomás keletkezne. Ez is kritikus. Annak ellenére nincs benne sokszor az, hogy kritika, önkritika, önkritika, kritika. Van itt kritika, ami kommunistáknak, nekünk szól, éppen elég. Annak ellenére én egyetértek, hogy bizonyos problémákat vagy bele kell venni, vagy hangsúlyozottabban felvetni. No de most, milyen problémáink vannak, ezen is kellene vitatkozni. Beszéltünk is erről már sokat. Milyen problémáink vannak? Például ilyesmi, én így tudnám összefoglalni: a lehetőségeket, amelyek adva vannak az országban — beleértve a legöntudatosabb dolgozók akaratától kezdve az alumíniumig, ami a földben van — nem tudjuk elég jól felhasználni. Ez egy hibánk. Nem tudjuk elég jól felhasználni! Nem tudunk eléggé élni vele! Mondjuk, a kincsek között van, amire Valkó elvtárs helyesen utalt, amit bele is kellene venni, hogy ez egy nemzeti lehetőség. Van egy jól kvalifikált munkásosztály jó képzettségű munkásosztály, ennek megfelelően jó értelmiségi, műszaki és nem ideológiai, de nem tudjuk eléggé kihasználni, [sic!] Ez például hibája a jelenlegi munkánknak. Nincs meg az a lendület — van egy bizonyos lendület, de nincs meg az —, ami lehetséges volna. Ezt már többször tapasztaltuk nagy feladatok megoldásánál. Van egy ilyen hibája a munkánknak, hogy tulajdonképpen még bátrabban kellene a tömegekre támaszkodni. Még bátrabban! Mert eddig minden nagy harci feladat megoldásánál az derült ki, hogy bíztunk a tömegek érettségében, meg abban, hogy tanultak történelmileg is, fejlődtek - és a tömegek valamivel mindig előbbre jártak, mint amit mi feltételeztünk. Ez volt a konszolidációnál, ez volt a választásnál, az egyes feladatoknál, a termelőszövetkezetnél is, a télen és a tavaszon. De ebből van egy következtetés, hogy még bátrabban támaszkodjunk a tömegekre. Ez vonatkozik az egész pártra, vonatkozik egyes pártszervezetekre és még inkább a párttagok egy bizonyos részére, akikben tulajdonképpen még ma is él a tömegekkel szembeni bizalmatlanság, húzódozás, félelem, meg nem tudom én, még micsoda. A lehetőségek nem kielégítő felhasználása, a tömegekre még jobban támaszkodni, és végül van egy sor kérdés, hogy a pártmunka színvonalát emelni kell. Emelni kell! Ez az a színvonal, ami 1956-57-ig nagyjából kialakult, miért ne lehetne fejleszteni? Azután itt van ez az állami és gazdasági vezetés színvonalának az emelése. Ez is egy gyenge pontunk. Erről már beszéltünk, hogy nincs arányban, és nem felel meg a legöntudatosabb dolgozók akaratának, lelkesedésének, erőfeszítésének. Nem felel meg! Az erősebb és jobb, mint a mi vezetési színvonalunk. Ez az igazság. 160