A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

nappal előbb abbahagyta, és mindjárt beteg lett. Mikor Moszkvát elhagytam, és Kijevbe ért a vonat, én is beteg lettem. Kijevnél az volt a helyzet, hogy a háromból már kettő lázas volt. így érkeztünk haza. Erről befejezésképpen: nagyon sok testvéri üdvözletet bíztak ránk a különböző testvérpártok központi bizottságainak képviselői. Megkértek bennünket, hogy adjuk át önöknek forró üdvözletüket, és nagyon sokan kifejezésre juttatták, hogy nagyon örülnek a magyarországi fejleményeknek, és, hogy ez az ő harcukban is segít. Azonkívül meglehetősen sokfelé jártunk, és beszélgettünk szovjet munkásokkal, dolgozókkal, értelmiségiekkel, ők is üdvözletüket küldték, és ezt átadjuk az elvtársaknak. Szeretnék valamit szólni a kongresszusról. Megbocsátanak az elvtársak, ha nem vállalkozom arra, hogy a kongresszus egészét próbáljam elmondani, ismertetni, értékelni, hiszen az elvtársak az anyagot olvasták. Értékelése pedig egy kissé több munkát kíván, mint amit egy ilyen referátum keretében elintézhetünk. Pár dologról azért szeretnék szólni. Megemlítést kíván a kongresszus külsősége. Meg akarom az elvtársaknak mondani, hogy sem a kongresszus termében, sem a Kreml-palotában, sem egész Moszkvában egyetlen egy olyan képet, feliratot vagy hasonlót nem láttunk, ami a kongresszusra utalt volna. Magában a kongresszusi teremben, ezt jóformán mindenki ismeri, van Lenin-szobor — ez a Kreml tanácskozó terme —, ott azon kívül sem felirat, sem semmi egyéb a világon nem volt. Külső eszközökkel nem dolgoztak. Rendkívül egyszerű, és számunkra meglepetés volt a kongresszus megnyitásának a módja. Ez tudniillik a következőképpen történt: összegyűlt a nagy teremben rengeteg küldött, meghívott és külföldi vendég, és nagyon ünnepélyes pillanat volt, amikor Hruscsov elvtárs felállt a megnyitáshoz, és a következővel kezdte: kongresszusunkon részt vesz ezerháromszáz-nemtudom-én-mennyi szavazati joggal rendelkező küldött, hat kivételével, akik betegek. Az ülést megnyitom, napirendi javaslatunk a következő; ezt megszavazták, akkor ajánlott bizottságokat, azokat is megszavazták, és megvolt a kongreszszus megnyitója. Minden fellengős vagy hasonló vonást nélkülözött a kongresszus. A lehető legegyszerűbb munka-kongresszus volt. Azt is meg kell említenem, hogy korábbi, hasonló jellegű találkozások és a mostaniak között nagyon nagy különbség volt, sokkal egyszerűbb volt minden. A 40. évforduló idején

26 majdnem minden nap találkoztak a külföldiekkel a szovjet vezetők, vagy egy közös ebéden, vagy egy közös vacsorán, vagy valami hasonlón, ahol pl. elég szép számú tószt vagy hasonló szokott elhangzani. Most az egész kongresszus ideje alatt rendesen ment a munka, más pihenő szobában voltak a szovjet vezetők és másban a külföldi vendégek, és csak a kongresszus befejezése után adtak egyetlen egy fogadást, ahol együtt voltunk, és ezen a fogadáson is összesen három tószt hangzott el: a vendéglátók részéről Hruscsov elvtársé, és a vendégek részéről Csou En-laj és a Togliatti

27 elvtársaké, és készen volt az egész. Nagyon gyorsan és alaposan változtak meg a Szovjetunióban ezek az összevissza vendégeskedések stb., és ez nagyon jó volt. Ismerik, hogy ez úgy volt, hogy afféle illemből ivott a házigazda, aki nem kívánta, ivott a vendég, aki nem kívánta, nagy kiadás volt belőle, még talán az egészségünkre is rosszul hatott stb. Politikai értelemben, más tekintetben is a rendkívüli egyszerűség jellemezte ezt a kongresszust. Néhány kérdést szeretnék a hétéves tervvel

28 kapcsolatban felvetni, hogy amikor mi propagáljuk, milyen vonását ne felejtsük el hangsúlyozni. Pl. a hétéves tervről tudni kell, hogy az alapját hallatlan erőfeszítés és munka képezte, amit sok éven keresztül végeztek. Talán úgy lehetne mondani, hogy 1953-ig is nem keveset 8