A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

központi irányelvei azok ugyan elvként érvényesek, de nekik nem feltétlenül szük­séges ezeket betartani. A hibákért a pártbizottságok vállalják a felelősséget, de amikor arra kerül a sor, hogy felelősséget kell vállalni, és az elkövetett hibákat el kell ismerni - ezt már nem nagyon akarják. Ez nemcsak a pártszervezetekre, hanem az államigazgatás és az állami szervekre is érvényes, és én kevésnek talá­lom azt az egyetlen halvány mondatot, hogy a demokratikus centralizmust erősíte­ni kell. Ezt tovább kell vinni, és jobban alá kell támasztani, mert ez nem elégséges. Ujabban felüti a fejét a pártszervezetekben a párt Központi Bizottsága és a Politi­kai Bizottság által számtalanszor hangoztatott azon elvnek a be nem tartása, hogy az emberekkel emberségesen és elvtársi módon kell bánni. Sok esetben embertele­nül bánnak el elvtársakkal, és előre elképzelt koncepciók alapján embereket olyan helyzetbe hoznak, amelyek hatásaképpen a területen lévő többi becsületes kom­munisták nem tudják elképzelni, hogy ha az az ellenforradalom alatt becsületesen, tisztességesen viselkedett, most miért került olyan hátrányos helyzetbe, amely a pozíciójából való leváltással végződik. Erre is fel kell hívni a figyelmet, és a szubjek­tivizmus érvényesítését feltétlenül és minden körülmények között likvidálni kell erről a területről is. Nekem a fülemet sértette az a megállapítás, amelyet az Úszta elvtárs tett Rákosival kapcsolatban. Én azt hiszem, hogy az a formula, ami az irányelvekben meg van szabva, amely végigvezeti az irányelvek szerint azt a gon­dolatot és tényt, amely az ellenforradalomhoz vezetett, és ebben megállapítja azo­kat a hibákat, amelyeknek következtében jutottunk oda, ehhez nem kell a Rákosi érdemeit odabiggyeszteni, mert az nem vág ebbe bele. Én azt hiszem, hogy nem érdekünk az, hogy elorozzuk valakinek az érdemeit, de ebben az esetben összeke­vernénk azt a logikus, világos elmefuttatást, ami itt a hibák sorozatához vezetett, és ebben a kérdésben szerintem még világosabban, sőt az elvi megállapítások mellett reméljük, hogy ez a kongresszusi beszédben még jobban érvényesül. Feltét­lenül szükséges az ellenforradalom összes következményeivel, hibáival együtt olyan világos irányelveket megszabni, és világos beszédet mondani, amely minden tévhitet eloszlat, mert ez is akadályozza bizonyos mértékben a fejlődést. Egyes emberek jóakaratúlag, jóindulatúlag is helytelen dolgokat tesznek azért, mert nem látnak ebben a kérdésben világosan. A másik ilyen kérdés, amit itt fel szeretnék vetni, az előbbiekkel áll összefüg­gésben. A 15. oldalon a Szervezeti Szabályzattal kapcsolatosan a 40. pont azt írja, hogy „a pártbizottságokat végső fokon a felettes pártszervek erősítik meg", és azt mondja, hogy „a felsőbb pártszervek megokolt esetben semmisnek nyilváníthatják egyes pártszervezetek, vagy pártbizottságok megválasztását". Ezt a gondolatot és javaslatot jónak találom, de a formula, hogy megokolt esetben, ez egy kicsit tág. Ezt lehet jól, helyesen is végrehajtani, mert az, hogy mi a megokolt és mi nem ez nagyon relatív. Ez sokszor függ abból a szempontból a gyakorlat megvalósítását illetően [sic!], hogy mennyire szubjektívak, vagy mennyire tárgyilagosak az illető szervek, akik [sic!] ennek a feladatait ellátják. Ezt is azért említem fel, hogy nagy gondot kell fordítani arra, hogy az egész kongresszus a pártszervezetek megerősí­téséhez, a demokratikus centralizmus biztosításához megfelelő alapot adjanak ahhoz, hogy ezeket a jogokat úgy tudják gyakorolni a pártszervezetek, hogy ebből ne lehessen alapvető hibákat elkövetni. A 15. oldalon „A párt alapszervezete" című bekezdéshez én helyesebbnek találnám a következő szöveget: itt az van, hogy „hirdesse és népszerűsítse a párt politikáját". Én azt hiszem, hogy ha ezt meg is hagynánk, akkor is elsősorban 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom