Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
BEVEZETŐ - A kezdő lépések és a nemzetközi helyzet AzútVidinig, 1849
szándéka felől, ha a határon saját neve használatával, „hivatalosan" lép át. Azt sem szabad feledni, hogy Kossuth és az Aradot elhagyó miniszterek féltek Görgeytől, egy esetleges elfogatási parancs kiadásától. Augusztus 17-én, két napja az orsovai hídnál várakozva, érte Kossuthot a fegyverletétel híre. Még aznap este Asbóth Sándor és volt titkára, a törökül is beszélő Szőllőssy Ferenc kíséretében átment kocsival a hídon, török területre 3 . A menekültek Kossuth távozásának hírére szintén elindultak a túlsó partra. Másnap a „betolakodókat" a török katonaság körülzárta és a határállomásra, Turnu-Szeverinbe vezette, ahol vesztegzár alá helyezte őket. Kossuth, akit a törökök azonnal felismertek, levélben fordult a vidini kormányzóhoz, Zia pasához, hogy a hagyományos barátsággal fogadják és támogassák a politikai menekülteket. Kérése meghallgatásra talált: augusztus 20-án, szigorú kíséret mellett, elszállították őket a vesztegzártelepről Vidinbe. Az augusztus 22-én megérkező Kossuthot kellő tisztelettel, azonnal fogadta Zia pasa, de értésére adta, hogy a török kormány tudta és beleegyezése nélkül nem mehetnek tovább. Az osztrák és az orosz kormány — Schwarzenberg herceg, illetve Nesselrode külügyminiszter útján — értesülve Kossuth határátlépéséről, azonnal megtették az első diplomáciai lépéseket az emigránsok kiadatása érdekében. Kossuth ennek hírére kilépett a magánember „szerepéből" és kormányzóként indította meg azt a két éves diplomáciai küzdelmet, amely az emigránsok kiadatásának megakadályozására, további sorsuk rendezésére irányult. Levélben fordult Resid pasa nagyvezérhez, hogy Vidinből való tovább utazásukat engedélyezze. Ezzel egy időben felvette a kapcsolatot Canning angol és Aupich francia követekkel is, hogy a portánál járjanak közbe szabad mozgásuk biztosítása, vagyis politikai menekült státuszuk feltétel nélküli elismerése érdekében. Bár a sztambuli hírek folyamatosan biztosították az emigránsokat ügyük jóindulatú kezeléséről, helyzetük nem volt bíztató: a majd ötezer fős tábor lakói többségükben a szabad ég alatt laktak, élelmezésük akadozott, a katonai őrizetet pedig fokozatosan erősítették Vidin körül. Egyre határozottabban rajzolódott ki az a jövőkép, hogy bár az erős osztrák-orosz nyomásnak nem enged a szultán, és nem adja ki a menekülteket, de ennek ára az, hogy „semlegesítik", azaz az ország belsejébe internálják az emigránsokat. Az emigrációba összesodródott vezetők nem tudtak egységesen fellépni, a személyi ellentétek kiéleződtek a sivár vidini táborban. A felgyülemlett indulatok miatt a vádaskodás, a vitákban egymás valódi vagy vélt hibáinak hangsúlyozása került előtérbe, ami véglegesen megszüntette a későbbi tartós összefogás lehetőségét. Az elkövetkező években gyakran szükség lett volna az összetartásra, az együttműködésre, mindezek ellenére pl. Kossuth és Perczel csak időszakosan tudott együtt dolgozni. Ebben Perczel összeférhetetlensége, már-már kóros túlérzékenysége mellett jelentős szerepe volt annak, hogy a szabadságharc alatt kialakult véleménykülönbségük a menekülés idején — 3 Az irodalomban vitatott, hogy augusztus 18-án, vagy augusztus 17-én lépte át Kossuth a határt. Hajnal István az adatok összevetésével a 17-i dátumot tartja helyesnek. Hajnal: A Kossuth emigráció. 33. 1. jegyzet. - Kossuth 1851. szeptember 11-én hagyta el Törökországot.
