Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Az emigráció szervezkedése az 1860-as évek elején
jelenlegi kormánynak takarékossági intézkedéseket kell tennie. 253 . Farini igyekezett közbenjárni, hogy Ricasoli adja meg a politikai választ Kossuthnak, azonban a torinói parlamentben esedékes Róma vagy Velence vita előtt Ricasoli nem kívánt a magyar ügyben nyilatkozni 254 . Ricasoli udvariasan kitérő és hűvös válaszai mögött az húzódott meg, hogy Ricasoli politikájában ekkor a legfontosabb helyet a Cavour által elindított akció: Rómának a királysághoz csatolása kapta, ebben pedig a magyar kérdés nem játszott szerepet. Róma megszerzéséhez azonban feltétlenül szüksége volt a császár beleegyezésére, amiről rövidesen kiderült, hogy nem tudja megszerezni. Ricasoli politikájával magára maradt, a király és környezete, valamint Urbano Ratazzi, Garibaldi, Türr és Klapka továbbra is Velence megszerzését tartották az olasz királyság következő feladatának. Garibaldi kivételével mindhárman jó kapcsolatokkal rendelkeztek Párizsban, s Viktor Emánuel ezt ki is használta tervei titkos egyeztetésére. A király Kossuthtal is felvette a kapcsolatot, hiszen a velencei tervben jelentős szerephez jutna a magyar felkelés. Az ellentmondás Constantino Nigrát is zavarta, akit, mint párizsi követet Ricasoli arra utasított, hogy az olasz királyság Velencével szembeni barátságos politikáját hirdesse. A háttérben, királyi engedéllyel és ösztönzéssel folyó tárgyalások összhangban voltak Garibaldi elképzeléseivel, aki őszintén támogatta a magyar függetlenség ügyét. A novemberi parlamenti vita jelentősen felkorbácsolta a politikai kedélyeket, Ricasoli és a Róma-párt bukását várták az 1862 tavaszán újabb háborút remélők; az sem maradt titok, hogy Garibaldi elvbarátai egyre sikeresebben tárgyaltak III. Napóleonnal arról, hogy francia részről ne ellenezzék a velencei hadjáratot 255 . A politikai vita nem hozta meg a várva várt fordulatot, és így a magyar ügyben sem történt előrelépés. Kossuth mellett, annak tudta nélkül 256 , Türr István is folyamatosan ostromolta a hadügyminisztert és a miniszterelnököt a légió ügyében. Ricasoli ugyan ígéretet tett arra, hogy enyhíteni fog a légió tisztjeinek nyomorán, de csak az ígéretek számát növelte. Türr végső eszközként 1861 decemberében benyújtotta lemondását a királynak, aki ezt nem fogadta el 257 . Rendelkezési állományban helyeztette azzal, hogy szerinte rövidesen változások lesznek a torinói irányításban 258 . A parlamenti vita után a várakozásokkal ellentétben hatalmát megőrző Ricasoli miniszterelnök egyre kevésbé titkolta ellenérzését a magyar emigráció tevékenységével szemben 259 . A tárgyalások holtpontról történő kimozdítása érdekében Irányi benyújtotta írásban igényüket a légió fejlesztésére, a Dunai 253 Irányi levele Kossuthhoz, 1861. október 24. — MOL R 90 I. 3864. — 408. sz, Kossuth válasza: 1861. október 26. — MOL R 90 I. 3866. — Vö. 409. sz. 254 Irányi levele Kossuthhoz, 1861. október 29. — MOL R 90 I. 3868. — Vó. 410. sz, ül. november 12. — u. ott I. 3876. — Vó. 411. sz. 255 Alvisi levele Kossuthhoz, 1861. december 7. - MOL R 90 I. 3890. 256 Kossuth levele Türrhöz, 1861. december 27. — MOL R 90 I. 3909. — Vö. 416. sz. 257 xürj. i evele Kossuthhoz, 1861. december 10. — MOL R 90 I. 3891. — Vó. 413. sz. 258 Ld. u.ott. 3. sz. jegyzetben. 259 Irányi levele Kossuthhoz, 1862. január 2. — MOL R 90 I. 3923. — Vö. 419.sz, 1862. január 10. — MOL R 90 I. 3924. — Vó. 420. sz.
