Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Cavour és Kossuth 1855-1861
keleti határmenti népekkel való megegyezés jelentéseik alapján megtörtént, s a franciák Fiúmén keresztül támogatják a magyar partraszállást 140 . Már július elején az európai hatalmak rosszallásukat fejezték ki III. Napóleonnál, hogy Velence elfoglalására készül. A hadművelet emiatt halasztást szenvedett, Napóleon kellőképpen elő kívánta azt készíteni, és értesítette Viktor Emánuelt a kedvezőtlen politikai légkörről, a gyors fegyverszünet szükségességéről. Azért utazott el Cavour hirtelen a Kossuthtal folytatott tárgyalás közben a főhadiszállásra, hogy meggyőzze Napóleont a háború folytatásának szükségességéről. A császár békeajánlattal felérő apró gesztusokat tett Ausztriának, jelezve a békekötés lehetőségét, ugyanakkor csapatösszevonásokkal, a fiumei partraszállást sejtető flottamozgással és Velence ostromával kívánt megfelelő pozíciót elérni a gyors és számára kedvező békekötéshez. Kossuth megértette, hogy rövid az idő a cselekvésre, ezért visszatérve Torinóba, azonnal összehívta a Magyar Nemzeti Igazgatóságot (július 4-én), és a katonai vezetőkkel kiegészített ülés megtárgyalta a szükséges lépéseket. A döntés csak a másnapi megbeszélésen, Cavour jelenlétében született meg. Egyetértettek abban, kényszerhelyzetet kell teremteni, hogy Napóleon ne tudjon fegyverszünetet kötni. Ennek érdekében a korábban már tervezett kiáltvány kiadásával kompromittálni kell a piemonti és a francia vezetést, a légió szervezését és hadrendbe állítását pedig erőltetett ütemben kell végezni. Cavour ezen a megbeszélésen elfogadta Kossuthnak Torinóba érkezésekor már bejelentett módosító javaslatait: az esküt ne Viktor Emánuelre tegyék le a katonák, a légió a Nemzeti Igazgatóság irányítása alá kerüljön, és székhelyét Milánóba tegyék át. Számoltak azonban azzal a lehetőséggel is, hogy minden törekvésük ellenére megkötik a fegyverszünetet. Erre az esetre újabb határozat született: szerepeltetni kell a békeokmányban, hogy az osztrák hatóság a magyar közkatonák és altisztek részére amnesztiát ad, a tiszteket pedig 1848/49-es rangjuk elismerésével átveszi a francia vagy a piemonti hadsereg. Kossuth a tárgyalás után azonnal visszatért Genovába, ahol 1859. július 7-én megegyezést kötött Balaceanuval, hogy a fegyverek felét átengedi használatra egy ottani felkelés esetére, a többit azonban a határon készenlétben tartják a magyarok részére. A helyzet azonban ennek ellenére nem tisztázódott. Mint arról előbb szóltunk, Cuza bizonytalansága továbbra is megmaradt, a hazai és a keleti szervezettség sem érte el azt a fokot, melyet az osztrák kémjelentések leírtak. Kossuth Genovából írt az orosz követnek, hogy a lengyel ügyet a magyar megmozdulás nem kívánja bolygatni, a porosz aggályokat is megpróbálta elsimítani azzal, hogy Ausztria gyengülése a Német Szövetség érdekszféráját nem befolyásolja 141 . Kossuthhoz azonban a III. Napóleontól kapott tájékoztatást megerősítő hírek érkeztek, Szarvady és Pulszky egyaránt alátámasztották a hallottakat: Poroszország beavatkozásra készül, az angol politika pedig Palmerston álláspontjától függetlenül ellenséges magatartást tanúsít. 1859. július 8-án Napóleon valóban fegyverszünetet kötött. Kossuth Pietritől kért tanácsot, 140 Koltay-Kasztner: A Kossuth emigráció 146-147. 141 Szarvady levele Kossuthhoz, 1859. július 7. - MOL R 90 I. 2837.