Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)

Az olaszországi kapcsolatok első szakasza Mazzini és Kossuth 1850-1855

tásában. Ez a gondolatmenet zárta ki Mazzini számára annak lehetőségét, hogy az olasz egyesítés Piemont vezetésével történjék meg. Mazzini első lépésként az emigrációban élő baloldali radikálisokkal szövet­kezve, 1850 júliusában, létrehozta az Európai Központi Demokratikus Bizott­ságot (Comitato Centrale Democratico Europeo). A bizottság alapító tagjai az olaszok képviseletében Mazzini, a franciák képviseletében Ledru-Rollin, a len­gyelekében Albert Darasz és a németekében Arnold Ruge volt. A bizottság 1850 júliusában kiadott kiáltványában a szövetség céljaként a demokratikus mozgalmak közötti kapcsolat megteremtését és a mozgalmak szervezésének támogatását jelölte meg. A bizottság, mint már említettük, 1850. augusztus 15-én küldte el felszólítását Kossuthhoz a csatlakozásra 39 . A közös felhívás után Mazzini elveit és elképzeléseit részletezve több levélben fordult Kossuth­hoz 40 . Mazzini feltétlen szükségesnek tartotta az ő megnyerését az akcióhoz, hiszen az európai nemzeti mozgalmakban Kossuth neve vezető szerepet ka­pott, törökországi internálása szinte az elnyomott demokrácia szimbólumává tette személyét. Ugyanakkor Mazzini az osztrák uralom alatti észak-olasz területek felsza­badítását magyar segítség nélkül nem tartotta reálisnak. Genfben megismer­kedett Klapka Györggyel, Párizsban Teleki Lászlóval és Londonban Pulszky Ferenccel, azonban Kossuth csatlakozása nélkül kétségesnek tartotta mozgal­muk hitelességét. Válaszára várva, azt sürgetve, további kérdéseket tett fel. (1850. november 23. 41 ) Elsősorban az együttműködés feltételeit szeretette volna Kossuthtól megtudni, amelyek a közös cselekvés előkészítéséhez szükségesek. Hasonlóképpen lényeges lett volna Kossuth nemzetiségi politikájának ismerete az emigrációban élő nemzetiségekkel való tárgyaláshoz. Mazzini többször szólt az Olasz Nemzeti Bizottságról (Comitato Nazionale Italiano), melyet az európai bizottsággal párhuzamosan szervezett, és amelynek célja az olasz szabadság­mozgalom kibontakoztatása volt. Mazzini úgy vélte, e bizottság letéteményese lesz annak, hogy valóban elő legyen készítve a megmozdulás, és így egy spon­tán, idő előtt kirobbanó felkelés ne veszélyeztesse az ügy sikerét. Kossuth azonban csak 1851. március 19-én válaszolt először Mazzininak 42 A hosszas halogatás egyik oka az volt, hogy Kossuth sokáig bízott Urquhart eredményes közvetítésében, aki az angolok közbenjárását ígérte kiszabadítása érdekében, valamint a jövőre nézve az angol demokraták támogatását Magyaror­szág függetlenségének kivívásában. Urquhart segítségének alapfeltétele volt, hogy Kossuth ne lépjen érintkezésbe Mazzinivel, akinek radikális, forradalmi elveit az angol politika nem tudta elfogadni. Másrészt Kossuth az 1849. júliusi események hatására abban bízott, hogy rövidesen felveheti a kapcsolatot a piemonti kormánnyal. E meggyőződésében megerősítette az, hogy a piemonti kormány által kijelölt összekötők tovább tevékenykedtek: Giuseppe Carosini 39 1850. augusztus 7. — MOL R 90 I. 868. — Vö. 12. sz. 40 1850. augusztus 7. — MOL R 90 I. 868., augusztus 15. — MOL R 90 I. 874., november 23. - MOL R 90 I. 2029., 1851. február 6. - MOL R 90 I. 1092., Vő. 12., 13., 19., 28. sz. 41 Mazzini levele Kossuthhoz, 1850. november 23. — MOL R 90 I. 2029. — Vö. 19. sz. 42 Kossuth levele Mazzininak, 1851. március 19. — MOL R 90 I. 1143. — Vö. 34. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom