Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Az amerikai út 1851-1852
diplomáciai csata, melyben a kongresszusi határozat erős fegyver a török külpolitika számára. Webstert Hülsemann New York-i osztrák megbízott tájékoztatta arról, hogy Kossuth nem kíván Amerikában letelepedni, más forrás azonban ezt nem erősítette meg, így Webster elsiklott a számára új, de nem valószínűnek látszó hír felett. Kossuth 1851. december 5-én hajnalban lépett Amerika földjére. Az ott töltött fél év kemény csatáit, emberpróbáló eseményeit Jánossy Dénes több oldalról bemutatva, igen részletesen ismerteti 30 , itt csak a témánk szempontjából elengedhetetlen részletekre térünk ki. Kossuth megérkezésekor kedvezőtlen jelként értékelhető, hogy a kongresszus March konstantinápolyi rezidens és Morgan tengernagy jelentése alapján megkezdte annak tárgyalását, hogy Kossuth a kongresszusi feltétel ellenére nem kíván Amerikában letelepedni. A hivatalos Amerika a Marseille-i kiáltvány és Kossuth Angliában kifejtett politikája miatt visszafogott az Újvilágba érkezett vendéggel szemben. Az első napok fogadtatása változó volt, az ünneplés és a támadás légkörében zajlott, Webster és Cass, Kossuth kiszabadításának kongresszusi szószólói, a hivatalos ünnepségeken nem jelentek meg, a kongresszusi bemutatás körül is éles vita dúlt. Végül Fillmore elnök azzal a feltétellel vállalta a találkozást és bemutatást, hogyha Kossuth nem tart politikai beszédet. Kossuth néhány szavas üdvözlésében mégis utalt az intervencióra, így Fillmore az előre megírt beszéd helyett szinte tőmondatokban üdvözölve Kossuthot leszögezte, hogy az Unió politikája változatlan. Az 1852. január 3-i elnöki vacsora is ebben a szellemben zajlott, a vendégek kétharmada az emigránsokból tevődött össze, a többi vendéget egy francia költő tiszteletére hívták megt, ezzel is hangsúlyozva, hogy a fogadásnak nincs politikai tartalma. Kossuth és az emigráció számára ez hatalmas csalódást jelentett. Amerikai körútja során a legtöbb helyen ünneplés fogadta Kossuthot, ugyanakkor az erkölcsi támogatás mellett kért anyagi támogatás már nem volt olyan mértékű, mint azt remélni lehetett volna 31 . Az 1851. december 15-én New Yorkban megalakult központi bizottság szervezte a gyűjtést, ennek élén George Bancroft történész-diplomata állt. A bizottság tagja volt Jarwis Raymond, a New York Times, és Horace Greeley a New York Tribüné szerkesztője. Az általuk kiadott felhívásra több helyen alakult magyarbarát egyesület a helyi gyűjtések propagálására és szervezésére. Kossuth véleménye az volt, hogy gyűjtés helyett inkább a kölcsönjegyforma domináljon. A kölcsönjegyek 1 és 5 dolláros tételei kamatmentesek, a 10 és 25 dollárosok 6% kamatot fizettek volna a szabadságharc győzelme után. A magyarbarát egyesületek elsősorban az 1 dollárost népszerűsítették, kezdetben nagy sikerrel. 1850 elejére összegyűlt annyi pénz, hogy Kossuth 19.867 dollárt tudott küldeni Toulmin Smith ügyvéddel Erdélybe, Gál Sándor rendelkezésére és Lemminek azzal, hogy Mál30 Jánossy: A Kossuth-emigráció I. 192-387. 31 Kossuth levele Mazzinihoz, 1852. június 8.: rokonszenv van, pénz nincs. (Jánossy: A Kossuth-emigráció I. 387.) A kapott pénz egy része a helyi ünnepségek és szállásköltségek levonása után került Kossuthhoz, az adományok 80%-át a hazai felkelés szervezésére és a futárok, ügynökök díjazására még az amerikai tartózkodás alatt elköltötték, további jelentősebb összegként csak Sanders kölcsöne állt rendelkezésére Kossuthnak.