Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Alkudozások az emigránsok sorsáról 1849-1851
Törökország és Ausztria között ekkor nincs komolyabb konfliktus, ezért Ali pasa, a külügyminiszter aggodalommal figyelte az osztrák-orosz közeledést. Ugyanakkor a baltalimani béke is figyelmeztető jel Törökország részére: megalázó szerződést kellett aláírnia Oroszországgal, mert Anglia ígérete ellenére nem küldött flottát a török melletti kiállás reprezentálására és ők egyedül nem vállalkozhatott háborúra. A szerződés aláírásával Anglia presztízsén csorba esett, de annak jelzésére, hogy ez csak ideiglenes engedmény Oroszországnak, Palmerston jóváhagyta Canning javaslatát, hogy Törökország folytassa a fegyverkezést. A magyarok elleni orosz invázió hírére Palmerstont többször sürgette Canning, hogy tegyen hathatós lépéseket annak megakadályozására. Palmerston mereven elutasító: tiltakozni sem fognak a magyarok érdekében, Törökországot pedig semlegességre intette. Ennek hatására, bár az invázió megindulásakor a kormány megbízólevelével Konstantinápolyba érkező Andrássy Gyulát a török kormány feltűnő szívélyességgel fogadta, semmit sem tehettek a magyarok érdekében. Palmerston a 48-as törvények alapján titkon egyezkedést javasolt az osztrákokkal. Ajánlatát Telekinek, Pulszkynak is elküldte, „szükség esetén" Anglia vállalná a közvetítő szerepét is, de ennek a kiegyezést szolgáló javaslatnak csak elvi jelentősége volt. Célja csupán annyi, hogy Oroszország presztízsnövelés nélkül vonuljon vissza, Ausztriát pedig arra kényszerítse, hogy lépjen angol segítséggel az alkotmányos államok sorába. (Schwarzenberg herceg, osztrák külügyminiszter erre az ajánlatra nem is válaszolt.) Palmerston látszólag a magyar ügyet pártoló diplomáciai lépése tehát nem állt ellentétben az orosz intervenció miatt aggódó Ali pasának adott válasszal. Az oroszok lassan induló, de végül feltétel nélküli fegyverletételhez vezető katonai akciója a fegyveres konfliktus kezelése alól felszabadította a nagyhatalmakat, azonban felvetette kérdésként az emigránsok sorsának rendezését, mely további, nem kisebb jelentőségű politikai csatározások forrása lett az európai politikában, bevonva Amerikát is az európai ügyek rendezésébe és az angol politikai érdekek támogatásába. ALKUDOZÁSOK AZ EMIGRÁNSOK SORSÁRÓL 1849-1851 Mind az angol, mind a francia diplomácia a világosi fegyverletétel hírére azonnal önmérsékletre szólította fel az osztrák kormányt. Ausztria azonban belügynek tekintette a magyar kérdést és visszautasította a diplomáciai jegyzékeket azzal, hogy nem fogad el beleszólást a legyőzöttek sorsába. Nemcsak a Magyarország területén élők, de a vidini menekültek sorsa is teljesen bizonytalan ekkor. A hazai megtorlás még csak részleges lehetett — hiszen tartotta még magát Klapka György Komárom várában — a menekültekkel szemben a túlsó parton azonban ott állt fenyegetően az orosz sereg és megérkezett a Portához a kiadatási kérés is. A török birodalom nem volt elég erős ahhoz, hogy határozottan megtagadja a kiadatást és egyedül vállaljon egy háborút esetleg Oro-
