Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. 2. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
972./, 10./3./ 1893. január 15., 26. VI. cikke, mely a kereskedelmi hajók által használandó lobogót megállapította, csakis ezekről szól, s a szövetségi egyezmény határozmányai a fennálló hazai törvény ellenkező rendelkezésével szemben kiterjesztő értelemben nem magyarázható, s így a vám- és kereskedelmi szövetség VI. cikke az 1848:XXI. te. rendelkezését, hogy minden középületnél s közintézetnél és minden magyar hajón a nemzeti lobogó és az ország címere használtassék, csakis a kereskedelmi hajókra nézve módosította, egyebekben azonban az említett törvényt nem obrogálta: a minisztertanács nincsen abban a helyzetben, hogy az 1892. évi február hó 9-én tartott minisztertanácsban elfoglalt állásponttól eltérhessen, s a pénzügyminiszter sem tehetné, hogy a m. kir. pénzügyi hatóságok hajóin más lobogónak használatát rendelje el, mint amelyet az 1848: XXI. te. rendel. Ehhez képest tekintetbe véve azt, hogy a külügyminiszter e tárgyban ez idő szerint további lépéseknek megtételét célszerűnek nem véli — fenntartatván az ügynek a jövőben való szabályozása — a minisztertanács a m. kir. hatóságok tulajdonát képező hajókra nézve a lobogó használata tekintetében a jelenlegi állapotot ez idő szerint fenntartani kívánja. A közös külügyminiszter úr a kereskedelmi miniszter úr által ily értelemben értesítendő. Jegyzetek a A 18. pontot nem közöljük. 1 A Taracvölgyi HÉV vonala 1887-ben épült ki. A Pozsonyi I. Takarékpénztár már 1891-ben ajánlatot tett a nála zálogban levő részvények átadására. Ezt az ajánlatot a fm. azért is felkarolta, mert kereseti lehetőséget kívánt biztosítani a vidék szegénysorsú rutén lakosságának. (Iratok: OL - K 178 1891 - 1313, OL - K 184 - 1894 - 1.1. - 473.) — Az ügy a Wekerle-kabinet idején már nem került mt. elé. 2 Vö. 1893:7. te. (rendes kiadások, XVIII. fejezet, 24. cím). 3 hi. még 1892. febr. 9J7. — A mt.-i előterjesztést Id. OL - K 178 -1893 - 151. 10./3J 1893. január 26. A belügyminiszter előterjesztésére határozat arról, hogy az uralkodó mentse fel Kállay Albertet Szabadka városi és Sándor Bélát bajai városi főispáni állása alól, és mindkét város főispánjává nevezze ki Vojnics István országgyűlési képviselőt. 1 823