Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. 2. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

43736,/ 1893. október 21. csolatnak fenntartása érdekében pedig neveztessék ki Magyarország számára Budapesten a Legfelsőbb Udvartartásnak egy állandó képviselője, aki bizonyos, pusztán reprezentatív természetű cselekményeknél autonóm jogosultsággal járna el, minden egyebekben, tehát általában minden, a tulajdonképpeni legfelsőbb háztartásra vonatkozó ügyben azonban csak mint a Legfelsőbb Udvartartás főhivatalai főnökeinek helyettese működnék akkor, midőn azok személyesen nincsenek jelen. Hogy ily módon a Legfelsőbb Udvartartás belső ügyeiből mennyi és mily hatáskörrel bízassék e magyarországi képviselőre: az természetesen kizárólag Ő Felsége legfelsőbb elhatározásától függ, megjegyzendőnek véli azonban a minisztertanács, hogy a magyar kormány e részben nem tartana kívánatosnak semmi oly intézkedést, ami által a Legfelsőbb Udvar belső háztartásának egysége megbontatnék. Ezért is a kinevezendő magyarországi képviselő, s annak külön segédszemélyzete a Legfelsőbb Udvartartás keretébe, mint annak új tagolata volna beillesztendő. A minisztertanács egyúttal legalázatosabban megkérendőnek határozta Ő Felségét, hogy a fennebbi értelemben teendő javaslatoknak azon részét, mely a közjogi természetű funkciók miképpeni ellátására vonatkozik, már most legkegyelmesebben jóváhagyni, a javaslatok többi részére nézve pedig a további tárgyalások megindítását legkegyelmesebben elrendelni méltóztatnék.

4 Jegyzetek a Beszúrás más tollal. 1 Ld. még 1893. nov. 14./20., 1894. ápr. 3./11. 2 Ld. még 1892. febr. 24. 3 Az udvartartás kérdését az 1867:12. te. nem szabályozta körültekintően. A te. 7. §-a szerint ugyanis az uraik, közös, de „a magyar király fejedelmi magas tekintélyével sokkal inkább megegyez, hogy a Magyar Országgyűlés a felelős magyar minisztérium előterjesztésére külön szavazza meg a magyar király udvartartása költségeit". A valóságban csak egy udvartartása volt az uraik.-nak, s ez sértette a magyar közjogot és érzelmeket. Elég utalni arra, hogy pl. egészen 1889-ig „es. kir." jelzővel illették az udvari hivatalokat (főudvarmesteri, főkamarási, főmarsalli stb.), vagy pedig arra, hogy a kifejezetten magyar közjogi aktusoknál is ezek a nem magyar udvari tisztségviselők adták a magyar kíséretet. A függetlenségi ellenzék a 80-as évek végétől állította reflektorfénybe a közjogi sérelmek hangoztatására kiváló alkalmat nyújtó kérdést. A szélsőbal az 1889. és az 1891. évi költségvetés tárgyalásakor, majd 1892. ápr.-ban nagy vitát provokált az ügyben, és követelte a külön magyar udvartartás felállítását. E követelést a kormány nyíltan nem utasíthatta el, de tekintettel kellett lennie Ferenc József érzékenységére is. 1889-től ezért elvileg nem vitatta a teljesen elkülönített magyar udvartartás lehetőségét, de a gyakorlati megvalósítást pénzügyi és célszerűségi szempontok miatt kizárta a lehetőségek közül. Bizonyos külső változtatások uraik.-nál történő kieszközlésére a kormány hajlandóságot mutatott, és meg is kezdte a tárgyalásokat. Az udvar befolyásos köreivel (Kállay Béni közös püm., Pápay István kabinetirodai titkár) 1893-ban történt egyeztetések után került mt. elé az ügy. Iratok: OL 1 34 - A magyar udvartartás 1893 (2. d.)

t Uo. - Hivatali ir. - 1893, OL - P 344 - Levelek, 158. (1. d.), OL - K 26 - 1904 1.1. - 5734. 4 Ferenc József rövidesen elfogadta a mt. javaslatát: ennek megfelelő lf. elhatározása nov. 20-án kelt. (Ld. Bp.-i Közi., 1893. nov. 23.) — Wekerle felségelőterjesztése megtalálható: OL - K 26 - 1904 1.1. - 5734 (2701/1893). 935