Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

120./21./ 1892. július 22. Helyeslőleg tudomásul vétetett. 2 14. Vitás kérdések a Törökországgal folyó külkereskedelmi szerződési tárgyalásokon 3 A kereskedelmi miniszter úr előadta, hogy a Törökországgal létesítendő keres­kedelmi szerződésre nézve még 3 lényegesebb nézeteltérés forog fenn. Nevezetesen az oktroj kérdésében, mely tekintetben a török kormány teljesen szabad kezet kíván­na magának fenntartani. Az előadó miniszter úr nézete szerint elfogadható volna e részben a német-török szerződésnek erre vonatkozó határozványa, melynek értelme azonban a vám- és kereskedelmi konferencia által tüzetesen meg volna állapítandó. A monopóliumok kérdésében, miután a török kormány a cigarettapapír-mono­póliumot fenn kívánja tartani, kikötendő volna, hogy azon mennyiség, mely eddig az 5 évi átlag szerint az Osztrák-Magyar Monarchiából szereztetett be, ezentúl is innét szereztessék be. A gyári és ipari privilégiumok kérdésében az a kikötésünk, hogy a török kor­mány kizárólagos szabadalmakat egyes gyárosoknak vagy iparosoknak ne adhasson, fenntartandó. Tudomásul vétetett. 15. Tervezett főispáni kinevezések A miniszterelnök úr mint a Belügyminisztérium vezetője bejelentette, hogy amennyiben az illető jelöltekkel eziránt tisztába jön, a főispáni karban a következő változtatásokat szándékozik Ő Felségénél javaslatba hozni. Komárom vármegyei főispánnak Zuber József helyébe kinevezendő volna Rudnay Béla Nyitra vármegyei főjegyző; Szatmár vármegyébe Domahidy Ferenc helyébe áthelyezendő volna Újfalussy Sándor Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja, az utóbbi helyébe pedig kineve­zendő volna Almássy Géza volt országgyűlési képviselő; Abaúj-Torna vármegyébe főispánnak Darvas Imre helyébe kinevezendő volna Péchy Zsigmond Sáros vármegyei alispán. Helyeslőleg tudomásul vétetett. 4 Jegyzetek 1 Czordát (a 67 éves korában nyugalomba vonult Vajkay Károly helyére) 1892. aug. 7-i If. elhatáro­zásával nevezte ki az uraik. Bp.-i Közi., 1892. aug. 27. — Ld. még 1893. okt. 30./9. 2 A büm. — hivatkozva a Bakuban, Tbilisziben és Asztrahányban fellépett járványra — már júl. 15­én körrendeletben utasította a törvényhatóságokat a szükséges óvintézkedések megtételére. RT 1892. 1497. p. — Ld. még 1892. szept. 23J4., okt. 28./15. 719

Next

/
Oldalképek
Tartalom