Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

128729./ 1892. október 10. az izraelita vallásról szóló törvényjavaslatra, és a vallás szabad gyakorlata iránti törvényjavaslat alapelveire nézve. A házassági jog szabályozása tekintetében is teljes megállapodás jött létre aziránt, hogy a fennálló különböző házasságjogok helyébe egy, az állam törvényhozása által megállapított, minden állampolgárra közös egységes házasságjog alkottassák, és hogy a házassági jogviszonyból származó kérdések felett kizárólag az állam bíróságai ítéljenek, mégpe­dig kizárólag az állami törvények szerint. Nézeteltérés forog még fenn azonban a házasság megkötésének alak­jára nézve, valamint aziránt, hogy e részben a parlamentben milyen nyi­latkozat tétessék. IV. Újabban megkíséreltetett ezután a még eltérő nézeteknek megegyeztetese; minthogy azonban a teljes megegyezés most sem sikerült, elhatároztatott, hogy a minisztertanács egyes tagjainak álláspontja fog­laltassák a jegyzőkönyvbe, s a miniszterelnök úr az ügy állásáról 0 Fel­ségének tegyen jelentést. Az egyes miniszter urak álláspontja a következő: A.) a parlamentben teendő nyilatkozatot illetőleg a miniszterelnök úr nem tartja a házassági jogra vonatkozó kér­déseket oly sürgőseknek, hogy azokra nézve most kellene nyilatkozni; nézete szerint ezen kérdésekben állást foglalni akkor lesz idején, ha az erre vonatkozó törvényjavaslat ki lesz dolgozva, addig azonban egyes kérdéseknek kiszakítását, mint például a polgári házasság kérdésének fölvetését s erre nézve kötelező nyilatkozatnak tételét nem tartaná szük­ségesnek. Ezen fölül inopportunusnak tartja, hogy a házassági jog s az azzal kapcsolatos kérdések most vettessenek föl, mert azoknak fölvetése csak élesebbé tenné a vallásügyi kérdésekben különben is fennálló fe­szült helyzetet; azért, ha oly kérdés intéztetnék a kormányhoz: szándé­kozik-e az 1868:LIII. te.-et módosítani, s mily állást foglal el a kormány a polgári házasságot illetőleg? — nézete szerint erre az a válasz volna adandó, hogy az 1868:LIII. te. 12. §-át a kormány nem kívánja módosí­tani, s ennek módosítása csak akkor volna szóba hozható, ha a házassági jog törvényhozási intézkedés által szabályoztatott; továbbá, hogy a kor­mány a házassági jog szabályozása iránt törvényjavaslatot fog előter­jeszteni, mely által egységes házassági jog fog megalkottatni, melyben kimondandó lesz, hogy ezen kérdésekben polgári bíróságok lesznek hi­vatva dönteni, s hogy ezen törvényjavaslatban fognak megállapíttatni a házasság polgári megkötésének esetei és annak módja. Ennél tovább menő nyilatkozatot tenni a miniszterelnök úr nem tartja szükségesnek, s a házassági jog részletei iránt nyilatkozni helyén akkor lesz, mikor az erre vonatkozó törvényjavaslat elő fog terjesztetni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, bár nem szívesen, de azért vette fel a polgári házasságot is a programba, hogy a helyzet elvi szempontból tisztáztassék, és mert lehetetlennek tartja, hogy 757

Next

/
Oldalképek
Tartalom