Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

123724./ 1892. szeptember 16. déseknek a parlamentben tárgyalása közt. Hogy a kormány saját kebelében az elfog­lalandó álláspontra nézve tisztába jöjjön, és aziránt nyilatkozzék, azt a miniszterelnök úr is elkerülhetetlenül szükségesnek tartja, de nézete szerint az erre vonatkozó javas­latoknak a parlamentben való tárgyalása csak akkor következhetik, ha a közigazgatá­si reformra vonatkozó ügyek már el lesznek intézve. Hogy pedig a kormány a nyilat­kozattételhez szükséges részleteket is megállapíthassa, mindenekelőtt az szükséges, hogy a minisztertanács előtt konkrét javaslatok legyenek; tehát ezek elkészítése iránt kell intézkedni. A kultuszminiszter úr megjegyzi, hogy a halasztó eljárásba maga ré­széről csak úgy tudna belenyugodni, ha az általa felvetett kérdésekben a miniszterta­ nács még. kellő időben, azaz a költségvetési tárgyalások megkezdése előtt megálla­podásra juthat, s ehhez hh a legfelsőbb jóváhagyás is nrég. idejekorán megszerezte­tik," A tárgynak a fennebbiekben történt megvitatása után elhatároztatott, hogy a fennforgó kérdésekre vonatkozó javaslatok minél elébb készít­tessenek el, éspedig a zsidó recepció és a részleges polgári anyaköny­vekről szóló javaslatok törvényjavaslat alakjában, a vallás szabad gya­korlatáról és a házassági jog szabályozásáról beadandó javaslatoknak pedig elvei terjesztessenek elő, s ezek a minisztertanácsban leendő tár­gyalás előtt előzetes tájékoztatás végett közöltessenek az egyes minisz­ter urakkal. 6 3. A belügyi tárcát vezető miniszterelnök előterjesztésére határozat arról, hogy Kardos Kálmán Baranya vm.-i és Pécs városi főispán kitüntetésben részesüljön (Szt. István-rend kiskeresztje, esetleges a Lipót-rend lovagkeresztje). 5. Az igazságügy-miniszter előterjesztésére határozat arról, hogy Teleszky István igazságügyi államtitkár kitüntetésben részesüljön (Szt. István­rend, esetleg a Lipót-rend középkeresztje). 9. Vasúti díjkedvezmények engedélyezése A kereskedelmi miniszter úr bejelentette, hogy Rohonczy Gedeon számára dinnye, szőlő, friss gyümölcs és konyhakertészeti termeivényeknek külföldre szállít­hatása érdekében, és Baravszky Jakab bécsi gyárosnak a hazai gépipar érdekében gépeknek Magyarországba hozatalánál vasúti díjkedvezményeket engedélyezett. Tudomásul vétetett. 733

Next

/
Oldalképek
Tartalom