Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
1891. december 24. 98751./ 98./51J 1891. december 24. 1. Az Országgyűlést berekesztő trónbeszéd tervezete, 1 az új Országgyűlés összehívása A miniszterelnök úr bemutatta a legfelsőbb trónbeszéd tervezetét, mellyel az Országgyűlés berekesztendő volna; annak. felemlítésével, hogy a pénzügyminiszter úr betegsége által a. .honvédelmi és a .horvát miniszter urak. pedig elutazásuk .miatt adályozva lévén a mai minisztertanácsban megjelenni, velök a trónbeszéd tervezetét már előlegesen közölte s a. nevezett, miniszter uraknak arra vonatkozólag semmi észrevételük, sincsen, 3 A trónbeszéd tervezete jóváhagyatott, s egyúttal elhatároztatott, hogy Ő Felségénél javaslatba hozassék, hogy a jelen Országgyűlést 1892. évi január hó 5-én berekeszteni, a jövő Országgyűlést pedig február hó 18ra legkegyelmesebben egybehívni méltóztassék. 2 4. A Paksi Kir. Járásbíróság és Tolna vm. dunaföldvári járásának főszolgabírája között hivatali visszaélés miatt keletkezett hatásköri öszszeütközés kérdésében — az igazságügy-miniszter előterjesztésére — határozat arról, hogy az eljárást a bíróság folytassa le. 6. b Vámmentes gabona-behozatal engedélyezése Dalmáciába és a quarneroi szigetekre 3 A kereskedelemügyi miniszter úr előadta, hogy az osztrák cs. kir. kereskedelmi miniszter f. évi október 22-én kelt átiratával a magyar kormány hozzájárulását kéri, hogy az átalános vámtarifa 24. számának 1. jegyzetében foglalt határozat alapján 1892. évre is éppúgy, mint a f. évben: 1. Dalmácia szükségletének fedezésére 37 500 q tengerinek és 7500 q búza és kölesnek; 2. a quarneroi szigetek szükségletének fedezésére pedig 2940 q tengerinek és 874 q búza és kölesnek vámmentes behozatala az eddigi ellenőrzési eljárás mellett megengedtessék. Az osztrák cs. kir. kereskedelmi miniszter úr közlése szerint a kérdéses vidékeken a f. évben is oly kedvezőtlenek voltak az aratási eredmények, hogy ezen vidékek lakosságának élelmezése érdekében 1892. évre is szükséges lesz a gabonának külföldről való vámmentes behozatalára az engedélyt megadni. Miután ezenfelül a f. évben a quarneroi szigeteken még a filoxéra pusztításai is megnehezítették az élel624