Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

97./50V 1891. december 18. Tehát igenis joga van, sőt kötelessége mind a magyar, mind az oszt­rák kormánynak, hogy a megszállott tartományok közigazgatásába, an­nak miképpeni gyakorlásába, a rendszeresítendő hivatalok szervezésébe befolyjon; úgyszintén joga van mind a két kormánynak hozzászólani ahhoz, hogy a megszállott tartományok közigazgatása milyen költséggel rendeztetik be, s ezen tartományok jövedelmei miképpen használtatnak fel. Ami a szóban lévő központi hivatalnak tervezett szervezését illeti: a minisztertanács azt az átiratban előadott indokoknál fogva egészben vé­ve célszerűnek tartja, s ahhoz hozzájárul, annak az elvnek szemmel tar­tásával, hogy a szándékolt szervezés folytán a bosnyák büroból ne vál­jék valamely önálló, külön hatóság, hanem mindenképpen megóva ma­radjon az az elv, hogy a megszállott tartományok közigazgatását a Mo­narchia két állama törvényhozásainak felhatalmazása alapján ideiglene­sen a közös minisztérium, illetőleg a közös pénzügyminiszter vezeti. Ennélfogva, de költségkímélés szempontjából is teljesen felesleges, hogy a bosnyák osztály élére külön osztályfőnök állíttassék, minthogy ezen teendőket teljesen elláthatja a közös pénzügyminiszteri osztályfő­nök, kinek különben úgyis alig van teendője. Hogy a bosnyák osztály tisztviselői az „udvari" jelzővel (udvari ta­nácsos stb.) neveztessenek el: a minisztertanács teljesen indokolatlannak s ennélfogva mellőzendőnek tartja. A minisztertanács helyesnek találja, hogy a bosnyák hivatal költségei egészen a megszállott tartományok jövedelmeiből fedeztessenek, kí­vánja azonban, hogy miután a bosnyák és hercegovinai ügyeknek ellátá­sa egészen a bosnyák osztályra ruháztatik, a Közös Pénzügyminisztéri­um többi osztályainak személyzete s így költségvetése is megfelelő arányban apasztassék. 12 11. A miniszterelnök előterjesztésére határozat arról, hogy az uralkodó gr. Keglevich Istvánt, Korányi Frigyes egyetemi tanárt, Lónyay János főis­pánt és Madarassy Pált (a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elnöke) kine­vezze a Főrendiház élethossziglani tagjává. 13 14. Olasz lap postai szállítási jogának megvonása A miniszterelnök úr mint a Belügyminisztérium vezetője bejelentette, hogy a Milanóban megjelenő ,,L' Illustrazione hallana" című folyóirattól — 0 Felsége leg­magasabb személyét sértő cikke miatt — a postán szállítási jog a Magyar Korona Országainak területére nézve megvonatott. 14 Jóváhagyólag tudomásul vétetett. 621

Next

/
Oldalképek
Tartalom