Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
1891. május 1. 68./21./ útján tudatott azon elhatározásunk ellen, mely szerint Magyarország az átmenő nemzetközi postaküldemények után külön, önálló díjegységet igényel. Előadó miniszter úr részletesen ismertetvén a vele közölt indokokat, és hivatkozva az előző minisztertanácsoknak e tárgyban hozott határozataira, javasolja: 1-ször, hogy a külügyminiszter úr kerestessék meg, világosítsa fel diplomáciai úton a német birodalmi postaigazgatást indokainak tarthatatlansága és igényünk közjogilag is indokolt volta felől; 2-szor, a bécsi kongresszuson részt vevő képviselőnk utasítandó, hogy azt, miszerint ezen kérdés a kongresszus által tárgyaltassék, gátolja meg, evégből bizalmas úton minden lehetőt megtegyen, ha pedig mindez sikerre nem vezetne, a kongreszszust hagyja el. A minisztertanács a tett javaslatokat elfogadja, és előadó miniszter urat a továbbiak foganatosítására felhatalmazza. 13. A Nagyszeben-Vöröstoronyi HÉV Nagyszeben és Felek közötti vonalának engedélyezése 19 A kereskedelmi miniszter úr felhatalmazást kér, hogy Ő Felsége legfelsőbb jóváhagyásával a Negyszeben-Vöröstoronyi HÉV nagyszeben-feleki vonalának kiépítésére engedélyt adhasson. E vonal hossza 31,7 km, melyből azonban a Nagyszebentől az Olt hídjáig vezető 22,4 km hosszú szakasz, mint az annak idejében a Nagyszebentől a Vöröstoronyon át vezetendő román csatlakozási vasútnak része, 20 elsőrendű vasútként építendő ki. Az építési és üzletberendezési tényleges költség 1 300 000 Ft-ban állapíttatott meg. Az ezen összegnek törzsrészvények útján fedezendő 35%-ad része úgyis — szám szerint 455 000 Ft —, 75 000 Ft híjával Szeben vármegye, valamint az érdekelt községek és magánosok hozzájárulásaival biztosítva van. A hiányzó 75 000 Ft állami segéllyel a következőképpen fedeztetnék: a.) a posta ingyen szállításáért a Postaalapból 50 éven át fizettetnék évenkint 3300 Ft, mi 5 1/2%-kal tőkésítve 60 000 Ft-nyi összegnek felel meg, b.) a helyiérdekű vasutak segélyezésére szánt hitelből 3 éven át 5000 Ft, tehát összesen 15 000 Ft engedélyeztetnék. A mindkét nemű segély fejében megfelelő értékű törzsrészvények adatnának át az Államkincstár birtokába. Az építési és üzletberendezési költségek 65%-a, vagyis 845 000 Ft fejében elsőbbségi kötvények adatnának ki, melyeket Szeben vármegye egyelőre saját birtokában tartana meg. Hogy ezt tehesse, 845 000 Ft-nyi kölcsönt venne fel 50 évre 5,45% tőketörlesztés és kamatjáradék biztosítása iránt. E járadék biztosítása érdekében Szeben vármegye közgyűlése 9 1/4%-nyi pótadót szavazott meg, remélhető azonban, hogy az építendő vasút várható jövedelmezősége mellett e célra 1%-nál nagyobb pótadónak kivetése alig lesz szükséges. 510