Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

1891. április 16. 67./20./ kedéseket tartana szükségesnek, az Osztrák-Magyar Monarchia kormányai azokra az új szerződés létesítése iránti tárgyalásoknál méltányos figyelemmel lesznek. Ugyané tárgyban az osztrák kereskedelmi minisztertől is érkezett átirat, mely szerint az osztrák kormány elvileg ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint a közös külügyminiszter, azonban egyelőre a visszatorló rendszabályoknak csak kilátásba helyezésére kívánna szorítkozni. Az előadó miniszter úr a nyert tapasztalatok után azt hiszi, hogy valóságos visszatorló intézkedések nélkül Szerbiával szemben eredményre jutni nem lehet, azért a javaslatba hozott visszatorló intézkedéseket, mégpedig nemcsak az állatok kitiltását, hanem a gabona-vámmentesség megszüntetését is valóban alkalmazásba vétetni is kívánja, és mellőzendőnek tartja azt, hogy ez alkalommal helyeztessék a szerb kormánynak kilátásba kívánatainak az új szerződés létesítésekor leendő figye­lembe vétele, minthogy ezáltal álláspontunk jelentékenyen gyöngíttetnék. A minisztertanács teljesen osztván az előadó miniszter úr nézetét, meg­bízza őt, hogy ily értelemben válaszoljon a közös külügyminiszternek. 8 4. Külkereskedelmi szerződés terve Paraguay]al 9 A kereskedelmi miniszter úr felhatalmazást kér, hogy Paraguay Köztársaság­gal a legtöbb kedvezmény kölcsönös biztosítása alapján létesített kereskedelmi szer­ződéshez a magyar kormány nevében hozzájárulhasson. A felhatalmazás megadatik. 10 5. A MÁV 1890. évi végleges üzleti eredménye 11 A kereskedelmi miniszter úr jelentést tesz a MÁV 1890. évi végleges üzleti eredményéről. Eszerint a M. Kir. Államvasutakon és az általuk kezelt helyiérdekű vasutakon tettek a bevételek 1890-ben 47 107 211 Ft-ot, és így meghaladták az előirányzatot 5 607 211 Ft-tal, az 1889. évi bevételeket pedig 3 708 459 Ft-tal. Az üzleti kiadások tettek 1890-ben 25 285 340 Ft-ot, s így meghaladták az előirányzatot 388 340 Ft-tal, az 1889-i kiadásokat pedig 1 646 064 Ft-tal, melyekkel szemben azonban a fennebb kimutatott 5 607 211 Ft-nyi több-bevétel áll. Eszerint a tiszta üzleti felesleg volt 1890-ben 21 821 871 Ft, mely az előirány­zatnál 5 218 871 Ft-tal, az 1889. évi eredménynél pedig 2 072 395 Ft-tal magasabb. Az üzleti hányad 1890. évben 53,68%-ot tett, míg előirányozva volt 59,99%, az 1889. évi pedig 54,47%-ra rúgott. Az 1890. évi üzleti tiszta jövedelemmel az Államvasutakba befektetett tőke körülbelül 4%-ot kamatoz. Az 1890. évben még külön elszámolás alá eső Magyar Északkeleti Vasúton 12 és az általa kezelt helyiérdekű vasutakon tettek a bevételek 4 434 311 Ft-ot, s így 500

Next

/
Oldalképek
Tartalom