Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány A német nyelvű jegyzőkönyv részletesen rögzítette az ülésen elhangzottakat, amelyek lényegét, fontossága miatt, az alábbiakban részletesebben ismertetjük. Az ülés elején Ferenc József kifejtette, hogy aggodalommal egyezik bele az egyházpolitikai kérdések tárgyalásába, mert a minisztereknek az Országgyűlésben tett kijelentései több vonatkozásban már tovább mentek, mint az ő döntései és az elnöklete alatt tartott minisztertanács határozatai. Csáky memorandumából szintén azt olvasta ki, hogy a kultuszminiszter tovább akarja hajtani a dolgokat, mint az adott helyzetben szükséges. Az egész ügy ugyanis csak az elkeresztelések és az anyakönyvezés körül forgott. Nem értett egyet azzal, hogy a kérdés válaszút elé került, és nem lenne más megoldás hátra, mint az egyházpolitikai kérdések teljes egészében való szabályozása. Jelezte: megnehezíti elhatározását az a körülmény is, hogy a magyar és a bécsi lapok egyaránt a kormányban lévő ellentétekről írnak, és általában izgatnak az ügyben. Szapáry kifejtette, hogy az általános polgári anyakönyvekről szóló törvényjavaslatot egyhangúlag fogadta el a kormány, azonban a prímás — a pápa utasítására — elfogadhatatlannak jelentette ki azt a feltételt, miszerint az anyakönyv „Jegyzet" rovatában fel kell tüntetni a gyermek törvény szerinti vallását. E feltételről szerinte a kormány nem mondhatott le. Ferenc József erre felhozta, hogy ebben az esetben harc törne ki az egyházzal, tehát jobb lenne elejteni a követelést, a gyermek vallását ugyanis a szülők vallása eleve eldönti. Szilágyi, Csáky, Wekerle és Szapáry ekkor úgy nyilatkozott, hogy a „Jegyzet" rovat kitöltése elkerülhetetlen, mire az uralkodó kijelentette: emiatt nem fogja megvonni támogatását a törvényjavaslattól. Szerinte az izraelita vallás recepciójáról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslatok ugyan nem függnek össze a szóban forgó kérdéssel, ennek ellenére ezektől sem tagadja meg egyetértését. Hozzájárult, hogy a kormány ilyen értelemben nyilatkozzon a Képviselőházban. A házassági jog vitája előtt Ferenc József kinyilvánította, hogy a kérdés semmi kapcsolatban nincs a napirenden lévő üggyel. Ezután Csáky érvelt a kötelező polgári házasság mellett, és elkerülhetetlennek tartotta a kérdésről való nyilatkozást. Szapáry ellene mondott miniszterének, félve attól, hogy a polgári házasság felvetése elmérgesíti a viszonyt az egyházzal. Szerinte meg kell elégedni a már elhatározott három törvényjavaslat benyújtásával, nem szükséges bolygatni a polgári házasság kérdését és az 1868-as törvény 12. §-át sem. Szilágyi a kultuszminiszter véleményéhez csatlakozott, és kijelentette: a hivatkozott törvényjavaslatok tárgyalásánál a kormánynak mindenképpen nyilatkoznia kell a házasság kérdéséről, mert ezt a javaslatok magukban foglalják, és a katolikusokat igazán megnyugtató kijelentést, hogy ti. módosítják az 1868-as törvényt, is csak a polgári házasság bejelentése esetén lehetne megtenni. Szőgyény kivételével valamennyi miniszter Csáky és Szilágyi véleményét támogatta, bár óvatosan, a nyilatkozat megtételének szükségességére kifuttatva a kérdést. Ezután került sor az uralkodó és az igazságügyminiszter közötti éles vitára. Ferenc József a kötelező polgári házasságon kívül más megoldást is elképzelhetőnek tartott. Úgy vélte: a papsággal való harc nem kívánatos, tehát ne várják tőle, hogy már most hozzájáruljon Csáky javaslatához. Az igazságügy-miniszter azon kijelentésével, hogy a már elhatározott törvényjavaslatok eldöntik a kötelező polgári házasság kérdését, nem értett egyet, és hivatkozott Ausztria példájára, ahol a szükségbeli polgári házasságot vezették be. Szilágyi itt közbevetette: Ausztriában teljesen más volt a helyzet. Az uralkodó ezekután hivatkozott a 45