Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

25733./ 1890. szeptember 20. Eziránt előzetesen tárgyalásokat tartott a földmívelési miniszter úrral, mely tárgyalások eredményeként javaslatba hozza, hogy egyelőre fenntartatván elvileg a f. évi június 10-én kibocsátott rendelet, a következő feltételek közöltessenek a szerb kormánnyal, melyeknek elfogadása esetében a magyar kormány hajlandó volna eny­hébb eljárást életbe léptetni, és a szerbek által sérelmesnek nyilvánított rendelet kibo­csátása előtti állapotot helyreállítani: a.) a szerb kormány haladék nélkül tegye meg az állategészségi ügy tekinteté­ben mindazon intézkedéseket, melyeknek foganatosítására az Osztrák-Magyar Mo­narchiával kötött kereskedelmi és állategészségügyi szerződések, valamint az azóta létrejött egyezmények értelmében kötelezve van; b.) a Szerbiából behozandó sertéseknek vesztegzár alá vétele, úgy mint eddig, Kőbányán történjék; c.) szerb sertéseknek a június 10-i rendelet kibocsátása előtt fennállott ellenőr­zési szabályok szerinti behozatala csak korlátolt mennyiségben történhetik, mivel a kőbányai piacnak az időközben Szerbiában megtorlódott sertésekkel való elárasztása nemcsak a belföldi tenyésztőket és sertéskereskedést károsítaná nagy mérvben, ha­nem a szerb birtokosoknak és tenyésztőknek is nagy veszteségeket okozna; d.) a f. évi október 10-éig naponkint vagy hetenkint bebocsátható sertések szá­mát a magyar földmívelési miniszter határozza meg; e.) e számnak a szerb behozok közötti felosztása a szerb kormánynak tartatik fenn. A magyar kormány hajlandó hozzájárulni, hogy az ily módon behozható ser­tésmennyiség és a követendő eljárás a magyar földmívelési miniszter és a szerb kor­mány kiküldöttei által közösen állapíttassák meg. f.) A f. évi október 10-e után a c. alatt említett korlátozás megszűnik, de a szerb kormány figyelmeztetendő, hogy a magyar kormány a korlátozó rendszabályo­kat azonnal ismét teljes mértékben életbe léptetni fogná, ha megállapíttatnék, hogy beteg vagy román sertések hozatnak vagy csempésztetnek be, vagy erre kísérlet té­tetnék. Viszont azonban kikötendő, hogy a szerb kormány is kereskedelmi politikai tekintetben minden intézkedést megtegyen a jó viszony létesítése érdekében, s min­den korlátozást, melyet e részben időközben tett, megszüntessen. A kereskedelmi miniszter úr felhatalmazást kér, hogy ily értelemben írhasson a közös külügyminiszternek. A minisztertanács a tett javaslatot helyeselvén, felhatalmazza a kereske­delmi miniszter urat, hogy az előadott értelemben tudósítsa a közös kül­ügyminisztert. 3 2. A Zsil-völgyi (Petrozsény-Lupényi) HÉV engedélyezése 4 A kereskedelmi miniszter úr hivatkozván a Petrozsény-Lupényi HÉV tárgyá­ban f. évi május hó 17-én tartott minisztertanácsban (17/mt. jk. 7. pont) tett előter­jesztésére s a minisztertanácsnak annak folytán hozott határozatára, az ügyállás és az 313

Next

/
Oldalképek
Tartalom