Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány niszteri ellenjegyzéssel válhattak érvényessé, másrészt pedig azt, hogy a kormány alkotmányosan nem maradhatott hatalmon az Országgyűlés (gyakorlatilag a Képviselőház) többségének támogatása nélkül. Sajátos eleme volt a hatalmi rendszernek a király ún. előszentesítési joga. Az 1867. március 17-i minisztertanács által elfogadott 64/1867. ME sz. bizalmas szabályzat értelmében a kormány a törvényjavaslatokat és előterjesztéseket csak előzetes királyi jóváhagyással nyújthatta be az Országgyűlésnek, sőt viszonylag csekélyebb súlyú kormányrendelkezések végrehajtásához is kellett az előzetes uralkodói jóváhagyás.

16 Ez a szabály jelentős befolyást biztosított az uralkodónak, ugyanakkor a gyakorlatban nem béníthatta meg a kormány törvénykezdeményező tevékenységét, hiszen az a kormánypárti országgyűlési képviselőkkel bármikor benyújtathatott törvényjavaslatot. Az állam bevételeinek és kiadásainak, az államvagyonnak és az államadósság kezelésének, az állam számvitelének ellenőrzését az Országgyűlésnek alárendelt Állami Számvevőszék látta el. Az Országgyűlés és kormány hatásköre — a dualista berendezkedésből adódóan — nem terjedt ki a törvényhozó és végrehajtó hatalom teljes körére. Az Ausztriával közös ügyek (külügy, hadügy és az ezekre vonatkozó pénzügy) költségvetésének megállapítása a magyar és az osztrák törvényhozás által egy évre választott 60-60 tagú közösügyi bizottságok, a delegációk feladata volt. A közös költségek fedezésére a közös vámbevétel szolgált, a fennmaradó fedezetlen részt pedig a két állam a kvóta szerint viselte (Ausztriára 70, Magyarországra 30% esett — 1867:14., 1872:4. és 1887:23. tc.-ek). A közös ügyekre vonatkozó végrehajtó hatalmat az uralkodó a közös minisztériumok (Külügy-, Hadügy-, Pénzügyminisztérium — utóbbi igazgatta az 1878-ban okkupált Bosznia-Hercegovinát) révén gyakorolta. Elükön az uralkodó által minden alkotmányos megkötés nélkül kinevezett közös miniszterek álltak. Ök, a két miniszterelnök, továbbá szükség szerint az egyes szakminiszterek és a közös haderő vezetői vettek részt az évente néhány alkalommal ülésező közös minisztertanács ülésein. E testület fő feladatát — a külügyi kérdések megvitatása mellett — a közös költségvetés előkészítése képezte.

17 Az uralkodói hatalom lényeges elemét alkotta a haderővel kapcsolatos jogkör. A felségjog körébe tartozott a haderő vezérlete, vezénylete és a belszervezetet érintő intézkedések megtétele, még a Hadsereg kiegészítő részeként szervezett külön magyar Honvédség és az osztrák Landwehr vonatkozásában is, de az uralkodó ezeket érintően miniszteri ellenjegyzés nélkül nem intézkedhetett. Kétségtelen, hogy a kiegyezési törvények abszolutisztikus jellegű jogosítványokat biztosítottak Ferenc József részére. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezekkel a jogosítványokkal szemben alkotmányos ellensúlyok álltak. így pl. a külügyminiszter csak az uralkodónak volt felelős, de teendőit „mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett" kellett végeznie. Vagy: a haderőre vonatkozó felségjogokkal szemben a magyar és az osztrák országgyűlés joga volt a haderő létszámának megállapítása, az újoncmegajánlás és a katonaság elszállásolásával kapcsolatos elvi döntés. Meglehetősen nehéz feladat az uralkodói hatalom mértékének meghatározása. A dualista berendezkedés rendkívül bonyolult viszonyokat teremtett. Galántai 3625