Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

1890. június 13. 13./21./ ként 1887. évben keletkezett, s az ugyanazon évi május hó 2-án kelt leg­felsőbb elhatározással jóváhagyott egyezmény értelmében is a végre­hajtásnak megfelelő módja az volna, hogy úgy a Szent Gellért-hegyi erőd felhagyására vonatkozó legfelsőbb elhatározás közzététele, mint a felhagyott erőd helyett nyújtandó férhelyek végett a fővárossal kezden­dő tárgyalások, valamint a felhagyott erőd területének további rendelte­tése iránt a magyar kormány intézkedjék, mivel azon elvnél fogva, hogy minden ~ bármely célra használt — állami ingatlan Magyarország te­rületén a magyar állam tulajdonát képezi, midőn ily ingatlannak állami rendeltetése megszűnik, a magyar állam nevében a magyar kormány van hivatva és jogosítva megszabni a feltételeket, melyek alatt ezen ingatla­nok az állam tulajdonából és birtokából kibocsátandók. Természetes, hogy e feltétel meghatározásánál, amennyiben azok a Hadsereg érdekeit érintik, a magyar kormány, illetőleg annak nevében az erre hivatott ma­gyar pénzügyminiszter a közös hadügyminiszterrel egyetértőleg fogna eljárni. A jelenlegi esetben ily feltételek volnának: hogy a főváros a Gellért­hegyi erődöt lebontatni, s annak helyébe teljesen megfelelő laktanyai és raktári férhelyek építéséről gondoskodni tartozik, s biztosítja azt, hogy netáni szükség esetében a Gellért-hegyen egy megfigyelő- és távíróál­lomás felállíttathassék. Azonkívül a magyar kormány részéről kikötendő volna, hogy amennyiben a magyar állam ezerévi megalapításának megünneplése te­kintetéből a Szent Gellért-hegy valamely építmény emelésére igénybe venni szándékoltatnék, a főváros az erre szükséges területet annak ide­jében az államnak rendelkezésére fogja bocsátani. Ennélfogva felkéretett a miniszterelnök úr arra is, hogy a miniszter­tanács most tett észrevételeinek érvényre jutása érdekében 0 Felségéhez előterjesztést tegyen. 6 11 A belügyi tárcát vezető miniszterelnök előterjesztésére határozat arról, hogy Ribáry József nyugállományba vonuló miniszteri tanácsos legfel­sőbb elismerésben részesüljön és élethossziglani főrendiházi taggá nevez­zék ki. 7 13. c A belügyi tárcát vezető miniszterelnök előterjesztésére határozat arról, hogy az uralkodó Mikó Bálint Csík vm.-i főispánt küldje ki kir. biztosul a magyar-román határvizsgálat vezetésére. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom