Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
Bevezető tanulmány ban kétségtelenül ő volt a legnagyobb parlamenti debatter. Meglehetősen magának való ember volt, amit jól mutat kacskaringós politikai pályája is (előbb a Deák-párt, majd 1875-től a Szabadelvű Párt tagja, 1878-1886 között a konzervatív, ill. Mérsékelt Ellenzék egyik vezéralakja, ezután — a Tisza-kormányba történt belépéséig — pártonkívüli képviselő). Jelentős személyisége volt a kormánynak gr. Csáky Albin kultuszminiszter. Két évtizedes főispánkodás után 1888-ban került — Trefort Ágoston utódjaként — a vallás- és közoktatásügyi tárca élére. Az életkort és a miniszteri szolgálati időt tekintve egyaránt rangidős miniszter, br. Orczy Béla egy teljes évtizedet töltött el a Közös Külügyminisztériumban Andrássy Gyula oldalán, ezt követően 1879-től megszakítás nélkül vezette a Király Személye Körüli Minisztériumot. Szintén jó ideje, 1884 óta viselte honvédelmi miniszteri tisztségét br. Fejérváry Géza, az 1862-ben bárósított es. kir. tábornok, az uralkodó volt szárnysegédje, akit a politikai közvélemény a közös hadvezetés exponensének tartott. Josipovich Imre, a magyarpárti túrmezei nemes mögött viszont még csupán pár hónapos miniszteri múlt állt: 1889 augusztusában nevezték ki tárca nélküli horvát-szlavón-dalmát miniszterré. A kormány csaknem egészében erejük teljében lévő férfiakból állt. Egyedül Orczy (67 éves) számított idősnek. A miniszterelnök 58, Fejérváry 57, Josipovich 56, Szilágyi 50, Csáky 49, Bethlen 43, Wekerle és Baross 42-42 éves volt. 12 A kormány korabeli megítélésére a kortárs újságíró, Halász Imre találó jellemzését idézzük: „A Szapáry-kormányt, amelyben négy oly elsőrendű erő foglalt helyet, mint Csáky, Baross, Wekerle és Szilágyi, valaki egy remek négyesfogathoz hasonlította, de amelynek irányításához a kocsis nem elég erős." 13 * * * Az új kormány hivatalba lépésekor már több mint két évtizede állt fenn az 1867. évi kiegyezéssel létrejött dualista Osztrák-Magyar Monarchia. E soknemzetiségű államalakulatban a két állam (hivatalos nevükön: A Birodalmi Tanácsban Képviselt Királyságok és Országok, röviden és egyszerűen Ausztria és A Magyar Korona Országai, röviden és egyszerűen Magyarország) széleskörű belügyi önállósággal rendelkezett, ugyanakkor — a pragmatica sanctioban lefektetett kölcsönös védelem kötelezettségének elve alapján — kül- és hadügyeik közösek voltak, és végül, de nem utolsósorban az államfői teendőket személyében közös uralkodó (osztrák császár, magyar apostoli király) látta el, aki valóságos hatalmi jogkörrel rendelkezett. Elődeihez hasonlóan a Szapáry-kabinet is csak e sajátos közjogi berendezkedés 14 kereteiben fejthette ki kormányzati tevékenységét. A kiadványunkban közölt jegyzőkönyvek jobb megértése végett célszerű vázlatosan áttekinteni az ország közjogi „színterét". Az 1868:30. te.-be, ill. a horvát autonóm 1869. évi I. törvénybe iktatott magyar-horvát kiegyezés alapján Magyarország és Horvát-Szlavón-Dalmátország társországokként állami közösséget alkottak közös uralkodóval és közös ügyekkel (udvartartás, véderő, államadósságok, adórendszer, pénz- és bankjegyforgalom, kereskedelem, közlekedés, tengerészet, ipar, váltó- és bányajog, állampolgárság, idegenrendészet), amelyeket a magyar (de jure: magyar-horvát közös) Országgyűlés és kormány látott el. (Megjegyzendő: Dalmácia csak névleg tartozott Horvátországhoz, minthogy továbbra is osztrák igazgatás alatt maradt.) Horvátország autonóm módon 23