Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány A WEKERLE-KORMÁNY HELYZETÉNEK ALAKULÁSA ÉS BUKÁSA Wekerle Sándor kormányának működése idején számos konfliktus alakult ki az országban (elég, ha csak az agrárszocialista és a nemzetiségi, különösen a román mozgalmakra utalunk), ezek azonban komolyan nem befolyásolták a kormány helyzetét. Szinte kizárólag csak az számított, hogy a kormány mögött áll-e szilárd képviselőházi többség és bírja-e az uralkodó bizalmát? Wekerle kilátásai egyik szempontból sem voltak igazán rózsásak. A Szabadelvű Párt ugyan 1893 folyamán — horvát képviselők nélkül — több mint 240 képviselővel, vagyis biztos többséggel rendelkezett a 413 tagú Házban, de azzal számolni kellett, hogy a radikális egyházpolitika érvényesítése — emlékeztetünk arra, hogy sok képviselő mint jelölt 1892 elején reverzálist adott, azaz írásban vállalta, hogy nem fog megszavazni „egyházellenes" javaslatokat — sokakat eltávolít a párttól. A párt elnökének 1893. februári naplóbejegyzése szerint a br. Atzél Béla vezette „puroszok" (38 fő) nyíltan bizalommal viseltettek a kormány iránt, ám céljuk valójában a Tiszák kiszorítása a pártból, Szilágyi megbuktatása és a Nemzeti Párttal való fúzió volt. „Mindezek nyomán pedig a szabadelvű kormány és párt programját a kötelező polgári házasságot illetőleg akarták és akarják megdönteni... Az egyre sokszínűbb képet mutató ellenzék a kormánypártnak politikailag egyáltalán nem volt kedvezőtlen. A közjogi alapon álló, de a kiegyezésben rejlő nemzeti megoldásokat előtérbe helyező Nemzeti Párt 66 képviselői helyet foglalt el, míg a kereken 100 mandátummal rendelkező függetlenségiek ekkortájt több csoportba bomlottak: a már korábban elkülönült Ugron-csoport után 1893 májusában Eötvös Károllyal az élen 18 képviselő vált ki a pártból, mégpedig a liberális egyházpolitikát támogató programmal. Az év őszén e csoport egyes tagjai és Ugronék ugyan visszaléptek a Justh Gyula vezette Függetlenségi és 48-as Párt-ba, viszont Herman Ottó és 11 társa kivált, és új pártot alapított Országos Függetlenségi Párt néven.

2 Mint azt az /. részben említettük, a Főrendiházban egyáltalán nem tűnt biztosnak a legfontosabb egyházpolitikai törvényjavaslat elfogadása. Arról is szóltunk már, hogy Ferenc József csak kényszerből nevezte ki miniszterelnökké Wekerlét, és kényszerből adta felemás áldását a kormányprogram fő pontjára: hozzájárult ugyan a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslat előkészítéséhez, gyakorlatilag azonban szabad kezet biztosított magának a jövőre nézve. Bátran fogalmazhatunk úgy, hogy az uralkodó bizalma nem volt töretlen új kormányában, más összetételű és szellemiségű kabinetet szívesebben vett volna. A kormány működésének jó féléve különösebb nehézségek nélkül telt el. A fentebbi H/l. fejezetben, valamint a vonatkozó jegyzőkönyvekhez készült jegyzetekben ismertettük az egyházpolitikai törvényjavaslatok előkészítésének folyamatát, valamint az ezzel kapcsolatos politikai mozgalmakat. Láttuk, hogy Ferenc József hosszú huzavona után, az elnöklete alatt megtartott minisztertanácsban hangsúlyo157