Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VI. (1417–18) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 32. Budapest, 1999)

oklevéltárban, folyóiratban stb. jelent meg nyomtatásban. A rövidítési törekvést legjobban az jellemzi, hogy folyóiratokban megjelent szövegek esetében csak a folyóirat rövidített címét adta meg, valamint az évfolyamot és a lapszámot, a publikáló nevét, közleménye címét és annak terjedelmét nem. így adódott, hogy az oklevéltár I. és II. kötetének Rövidítési jegyzéke tulajdonképpen csak az idézett publikációk, sorozatok, folyóiratok stb. rövidítési jegyzéke lett, amely nem tartalmazta a keltezések eredeti alakjának közlésénél, az oklevelek leírásánál és az egyes levéltári jelzetekben alkalmazott rövidítéseket sem. Szent Györgyi Mária ebből a típusú rövidítési jegyzékből új kötetrészt varázsolt Könyvészetiforrások és rövidítések címmel. A kéziratban eddig alkalmazott rövidítéseket megtartva az Előszót követő jegyzékben feloldotta az idézett folyóiratok közleményeinek legfontosabb adatait (a közlő neve, a közlemény címe, áthúzódó közlemények esetében évfolyamok, lapszámok), sőt arra gondolva, hogy ezeket a forrásokat nem mindig sorozat- vagy folyóiratcím alapján keresik, hanem a címben szereplő levéltár alapján is, a „rövidítési jegyzéket" utalásokkal látta el. Felismerte és a III. kötettől kezdve rendszeressé tette, hogy a köteteknek ne csak könyvészeti forrásjegyzéke, hanem levéltári forrásjegyzéke is legyen. így született meg a III. kötettől kezdve A felhasznált levéltári források című fejezet, amely nemcsak az idézett levéltári fondoknak a magyar történeti irodalomban kialakult elnevezését adta betűrendben, hanem zárójelbe tett akronímmal vagy más rövidítéssel azt is, hogy a levéltári fond mely levéltár vagy levéltárrész őrizetében van. Komoly szerepe volt a kivonatok végleges szövegének, különösen az azokat követő oklevélleírásoknak egységesítésében. Minden regeszta- és kivonatszöveget - a nyomdai javításokat nem számítva - legalább kétszer elolvasott, az egyértelmű hibákat javította, a többire felhívta a figyelmet. Ezen túlmenően az ugyanazon napon keltezett darabokat a Mályusz Elemér által kialakított hierarchikus rendbe tette, majd sorszámmal látta el. Nevéhez fűződik az oklevéltár III—VII. kötetének név- és tárgymutatója. A mályuszi alapokból kiindulva bővítette, finomította a mutató rendszerét mindig a várható, jogosnak tekinthető kutatói igények jobb kielégítése érdekében. Egy-egy kötet minden darabjához indexlapot készített és arra írta ki a mutatóba kerülő egyes címszavakat, ahogy azokat a számítógép számára rögzíteni kellett. A beviteli rendben kiírt listákat - ahogy a III-V. kötet egész kéziratát is - az eredeti szöveggel összeolvasva korrigálta. A VI. kötet indexe esetében ezt a munkát még elvégezte, de az index-korrektúra következő fázisainak elvégzését a sors már nem engedte meg neki. - A VII. kötet 1419. évi indexlapjait még elkészítette, illetve fiatal munkatársunk címszavait ellenőrizte. Maga sem tudta, hogy a regesztákat és a kivonatokat hányszor olvasta el, de ha bárhol hibát talált, javította, és ha bármelyik szövegrész, mondat, kifejezés lényegét vagy formáját illetően gyanúja támadt, akkor annak tisztázását igényelte vagy javasolta. Munkaszeretete nem ismert korlátokat. „Részfoglalkozású nyugdíjasként" a szerződésben megjelölt havi kötelező óraszámának legalább háromszorosát töltötte az oklevéltár érdekében végzett munkával. Ha a munkaszervezés érdeke (pl. nyomdai munkák üteme) megkívánta, a hétvégéket, ünnepnapokat áldozta fel önként a feladat teljesítéséért. Igényessége, jelleme a szó minden lehetséges értelmében példamutató volt. Minőségi munkáját a Zsigmondkori oklevéltár több kötete tükrözi, illő, hogy ennek elismerését a sorozat maga is megörökítse.