F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Iratok

A NAGYKÁROLYI EGYHÁZKERÜLETI TANÍTÓK A JEGYZŐI TEENDŐK ALÓLI FELMENTÉSÜKET KÉRHÍ 310/1849. A szatmári püspöki Helyettnöktől Vallás s oktatásügyi Ministeriumnak A tisztelettel ide borított folyamodványban Szatmár megyében kebelezett Nagy-Károlyi egyházkerületi tanítók a jegyzői hivataltól magokat fölmentetni kérik azon egyszerű okból, hogy minden erőt, s önfeláldozást méltán igénylő tanítói kötelességük mellett, a jegyzői hivatalnak kellően megfelelni nem képesek. Habár csekély a tárgy, mellyel a mélyen tisztelt Ministerium magas figyel­mét, kivált szeretett honunk jelen körülményei között feltartóztatom: minda­zonáltal az esdők méltányos kívánatának eleget tenni óhajtván, kérelmüket, annál inkább, hogy ez érdemben az illető megyei hatósághoz, bár siker nélkül, folyamodtak, a mélyen tisztelt Ministerium Kegyelme s pártolásába ajánlani bátorkodom. 1 Szatmár 1849 évi Június hó 30 án Lorintzy [?] Jósef VKM, Szegedi, 1849:1233. sz. Eredeti tisztázat, pag. 1. Jegyzet 1 A minisztérium válasza: Szatmári püspöki helyettesnek [...] mellékletben azzal küldöm vissza: hogy a fennálló rendszert egyesek követelései miatt, főleg a hazának mostani körülményeiben, zavarok előidézé­se nélkül megváltoztatni nem lehetvén, - a tanítói hivatalnak a jegyzőitőli elkülönözése iránt fennforgó kérdés is azok sorába tartozik, melyekről a haza nyugodtabb körülményeinek bekövetkezése után lehetend majdan határozni." Eredeti fogalmazvány (Kendelényi Alajos) Szeged, júl. 14. 88. 1849. július 6. (9) EGYHÁZI ÉS ISKOLAI ÖSSZEÍRÁS: ERCSÉNY (FEJÉR M.) Egyházak, lelkészek és jövedelmeik összeírása 1848 1. Az anyaegyház és törvényhatóság, melyben van, neve Ercsény székesfehérvári püspökség, Fehér vármegye 2. Fiókegyház neve Kisbesnyő, Malonta, Krixánvölgy Téglavető

Next

/
Oldalképek
Tartalom